De külföldre még kevesen utaznak vele.

Napi 70-100 kilométert tesznek meg a legtöbben hétköznapokon elektromos autójukkal, általában bevásárlásra, munkába járásra, illetve a gyerek szállítására használják, külföldre még kevesen utaznak vele a Jövő Mobilitása Szövetség szerint, főként azért, mert nem minden országban egyszerű a töltésük.

Az ökölszabály, hogy minél északabbra utazunk, annál sűrűbb az elektromos töltőállomások hálózata: Norvégia és Hollandia jár az élen Európában.

Svájcban sem valószínű, hogy töltés nélkül marad valaki: az ország összes nevezetességét magába foglaló, több mint 1600 kilométer hosszú Grand Tour of Switzerland túraútvonal elektromos autóval teljes hosszában bejárható.

A szövetség szerint ugyanakkor délen már érdemes figyelni a hatótávra és a következő töltési lehetőségre.

VW ID.3: a Golf elektromos konkurense

Magyarországon 2021 végén 1880 nyilvános, engedélyköteles tevékenység keretében üzemeltetett töltőberendezés volt üzemben, ami 33,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A töltőállomások nagy számban az autópályák mellett találhatók, harmaduk Budapesten, és a Balaton térsége is jól ellátottnak tekinthető a szövetség adatai alapján.

Az elektromos autózást itthon is számos applikáció segíti, érdemes ott keresni a legközelebbi töltőállomást, annak állapotát. Ám arra érdemes figyelni, hogy egy-egy szolgáltató appjában a többi szolgáltató töltőivel kapcsolatos információk nem mindig naprakészek, és a töltés indításához előzetes regisztráció és a bankkártya adatok megadása szükséges. Ingyenes töltőt már nemigen találni, és ha van is, ott sokszor sorok vannak.

Ha hosszú akksi-élettartamot szeretnél

Alapszabály, hogy 20 százalék alá ne essen az elektromos autók akkumulátorának töltöttsége, és csak egyszer-egyszer töltsd fel jobban 80 százaléknál.

(Forrás: MTI)

Ez is érdekelhet:

Mit tud mindennapi elektromos családi kocsiként a 2022-es Év Autója? – Kia EV6-teszt

228 lóerő és 350 Nm a hátsó keréken, csendesen, takarékosan, kényelmesen előadva. Klasszikus boldogság egy hipermodern Kiában.

Már a Riviérát járja a Rolls-Royce elektromos autója

A Spectre-t ott tesztelik, ahol a leendő vásárlók is járnak majd vele.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Hat nagyon komoly kocsi hat nagyon dögös lánnyal, de itt rád is szükség lesz!

Mondunk egy tippet, amivel nálad lesz a legnagyobb élmény meccset nézni

Zajkioltásban és a sportfunkciókban is remek a Sennheiser új fülhallgatója

További cikkeink a témában