Lényegesen kevesebbet, mint a Ferrarinál.

Egyelőre csak annyi biztos Sebastian Vettel jövőjével kapcsolatban, hogy a német az idény végén elhagyja a Ferrarit. Ugyanakkor a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is megerősítette azokat a sajtóhíreket, miszerint a négyszeres világbajnok a jövőre Aston Martinná alakuló Racing Pointtal tárgyal.

Stroll már saját kirúgásáról beszél Vettel kapcsán

Ez talán egy kicsit meg is könnyíti a csapattulajdonos apa dolgát.

Gazzetta dello Sport arról ír, hogy Vettel egészen biztosan a Racing Pointhoz fog igazolni. Az olasz lap szerint a bejelentésre a Belga Nagydíj hétvégéjén, azaz augusztus végén kerülhet sor, sőt még azt is tudni véli, hogy mennyit fog keresni a német: évi 15 millió dollárt.

Ez az összeg lényeges visszaesés jelent a német számára, hiszen a Ferrarinál 40 millió körül tehetett zsebre, ez ugyanakkor nem feltétlenül jelenti azt, hogy csökkent Vettel ázsiója, hiszen az istállók koronavírus-járvány miatt bevezetett költségcsökkentése a pilóták fizetését is érinti (kivéve Lewis Hamiltonét).

Vettel ezzel kapcsolatban csak annyit mondott, hogy egyelőre nincs mit bejelentenie és hogy a jó döntéshez idő kell, ő pedig semmit nem akar elsietni.

Nem mindenki szerint jó ötlet a négyszeres világbajnokot a Racing Pointhoz vinni:

"Én nem igazolnám le Vettelt"

Nem mindenki szerint jó ötlet a négyszeres világbajnokot a Racing Pointhoz vinni.

(Fotó: Scuderia Ferrari)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

340 lóerős családi villanybusz a Volkswagen ID. Buzz GTX

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés