Talán már meg is kezdte a visszaszámlálást a finn.

Ne olyan rég terjedt el az a pletyka, hogy a Mercedes már idény közben elküldheti Valtteri Bottast. Ennek alapját az adta, hogy a Red Bull idén minden eddiginél komolyabb ellenféllé lépett elő, így pedig minden megszerzett és elszalasztott pont sokkal jobban felértékelődött a címvédőnél.

„Bottas számára mindez felér egy kiütéssel”

A Mercedes-csapatfőnök beszélt a finn pilótáról.

A finn idén nem annyira brillírozik – persze eddig is hullámzóan teljesítette a Mercedesnél, ami nem véletlenül mindig csak egy évvel hosszabbította meg pilótája szerződését –, négy futam után már feleannyi pontja van, mint csapattársának Lewis Hamiltonnak:

Persze a kirúgást cáfolja mind a Mercedes, mind pedig Bottas, utóbbi azonban érzi, hogy ennél többet kell nyújtania:

„Már öt éve a Mercedes versenyzője vagyok, ha pedig egy topcsapatnál vagy, akkor ennyi idő alatt legalább egy világbajnoki címet várnak tőled. Tisztában vagyok ezzel (...) A helyzet az, hogy kihívás elé kell állítanom a csapatomat. Úgy értem, biztosra kell mennem, hogy én kapjam a jobb stratégiát.”

Eközben...

(Forrás: planetf1.com, fotó: Mercedes-AMG Petronas Formula One Team)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában