Sprintfutam jöhet, fordított rajtrács nélkül.

A Liberty Media új vezérigazgatója, Stefano Domenicali elmondta, hogy továbbra sem tettek le arról, hogy kicsivel izgalmasabbá és vonzóbbá tegyék a versenyhétvégéket, ám a fordított rajtrács ötletét mára teljesen kizárták. Ugyanakkor...

„Most azt vizsgáljuk, mit lehetne kezdeni egy úgynevezett sprintversennyel a szombati napokon (ez határozná meg a vasárnapi futam rajtsorrendjét – a szerk.). Akár már idén ki is próbálhatjuk. (...) Ez lehet az egyetlen érdekes megoldás”.

Arról viszont nem beszélt Domenicali, hogy a sprintfutam az időmérő helyett lenne-e, azaz annak végeredménye határozná-e meg a vasárnapi futam rajtrácsát – de ez több mint valószínű –, illetve hogy mi alapján határoznák meg a szombati sprintfutam rajtsorrendjét.

Mindenesetre a Liberty Media már tárgyal erről a csapatokkal, akik egyébként az elmúlt években már kétszer is elvetették a sprintfutam és a fordított rajtrács ötletét*.

* 2019-ben és 2020-ban is megvétózták, hogy a hagyományos időmérő helyett sprintfutam határozza meg a vasárnapi futam rajtsorrendjét, és hogy a szombati rajtrácsot pedig a világbajnoki tabella fordított sorrendje adja.

Eközben...

Újabb botrány van készülőben az F1-ben?

Az Aston Martinná alakuló Racing Point 2021-es autója miatt.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés