Nem csak elektromos hajtású tanulmányautóval készül a frankfurti autószalonra a MINI, mert bemutatnak egy versenypályára való kihegyezett változatot is. A John Cooper Works GP Concept rendesen felpiszkálja a fantáziánkat.

Ha azt gondolnád az Electric Concept láttán, hogy a MINI lemondott a benzinszagú élményautókról, akkor ne csüggedj, mert egy másik tanulmánnyal is készülnek a jövő heti frankfurti autószalonra. A John Cooper Works eddig is a MINI legmérgesebb kivitelét jelölte, a most leleplezett GP Concept azonban messze túlmutat azon, amit eddig a szalonokban meg tudtál venni.

Például olyan széles légterelő-készlet került rá, ami még egy versenyautón is sok lenne, és ezzel összhangban lecserélték a lökhárítókat is. A jelentős ültetés és a 19 colos kerekek mellett masszív hátsó szárnyat is kapott a MINI, hogy ne legyen kétséged felőle, ez nem utcára termett. Az antracit színű fényezésen pedig fantasztikusan állnak a kontrasztos vörös elemek.

Belül már teljesen egyértelmű, hogy ez egy versenyautó, hiszen a hátsó üléseket, a tetőkárpitot és a berendezés egy részét teljesen kipakolták belőle, a helyükre bukócső és tűzoltó készülék került. Mesésen néznek ki a kagylóülések, már húznánk is fel a bukósisakot, hogy belepréseljük magunkat, váltani a kormánykerék mögötti fülekkel lehet.

Nézd meg a kormánykerék mögötti műszeregységet is, ami egy digitális kijelző, ezek szerint a MINI is hamarosan átáll a grafikusan megjelenített számlapokra. Szívesen megtudnánk, hogy milyen motor került bele, és hogyan megy, de ezekről egy szót sem árult el a MINI. A GP Concept viszont ott lesz Frankfurtban, és a jövő héten meg is nézzük magunknak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Premierje előtt már utaztunk a megújult Mercedes-Benz S-osztályban

A Red Bull még el is gáncsolhatja a már háttérbe szorított Cunodát

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés