A spanyol számára visszalépés lesz a jelenlegi Ferrari a jelenlegi McLaren után.

Még a szezon kezdete előtt, május közepén jelentette be a Ferrari, hogy 2021-re leigazolták Carlos Sainz Jr-t a McLarentől az idény végén (az Aston Martinhoz) távozó Sebastian Vettel helyére.

Akkor még csak sejteni lehetett azt, amit mostanra biztosan lehet tudni, hogy az idei Ferrari akkora katasztrófa, hogy a nagy múltú istálló csak egy középcsapat szintjét üti meg. A koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedések fényében – többek között befagyasztották az autók fejlesztését, így 2021-ben is kábé a jelenlegi konstrukciójú autóval versenyezhetnek a pilóták – Sainz számára visszalépéssel ér fel, hogy jövőre a McLarenből a Ferrariba ül át, ezzel pedig a maranellóiak mellett ő is az élcelődés tárgyává vált, őt azonban ez inkább szórakoztatja:

„Őszintén mondom, annyit röhögnek, amennyit csak akarnak. Be kell valljam, néhány tényleg kifejezetten szórakoztató. (...) Amikor rajtam vagy a többi pilótán poénkodnak, én vagyok az első, aki nevet, mert valóban élvezem őket. Persze ez nem azt jelenti, hogy igazuk van, vagy hogy tévednének, hanem csak azt, hogy egyszerűen szórakoztatóak.”

Meglátjuk, hogy vélekedik erről Sainz egy év múlva.

Vettel szerint a Ferrari megérdemli a mélyrepülést

Úgy tartja a mondás, hogy minden okkal történik.

 (Forrás: Autosport, forró: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés