A négyszeres világbajnok holland értékelte a Monacói Nagydíjra bevezetett különleges szabályt.

Különleges szabályt vezettek be a Monacói Nagydíjra: minden pilótának kötelezően két bokszkiállást kellett teljesítenie. Ez elsőre izgalmas stratégiai csatát ígért, a valóságban viszont nem sokat javított a pályán zajló eseményeken, vagyis nem tette izgalmasabbá a versenyt. A csapatok taktikázása ugyanis inkább megölte a futam dinamikáját, mivel néhányan szándékosan feltartották a mezőnyt, hogy helyet biztosítsanak a csapattársnak a kerékcseréhez, így pedig jelentős különbségek alakultak ki főleg az élboly és a középmezőny között.

A monte-carlói verseny leintése után több pilóta is frusztráltan nyilatkozott, köztük a négyszeres világbajnok, a futamon negyedik helyen célba érő Max Verstappen is, aki nem rejtette véka alá a véleményét a Monaco-szabály kapcsán:

„Itt úgysem lehet előzni, szóval teljesen mindegy, mit csinálsz. Akár egy, akár tíz kerékcsere is lehetne, nem számít. (...) A mai F1-es autókkal maximum egy F2-es autót lehetne megelőzni ezen a pályán. Értem, mi volt a szándék, de szerintem nem vált be.”

A holland ráadásul egy gúnyos megjegyzéssel tette fel az i-re a pontot, szerinte az F1 kezd inkább egy videójátékra hasonlítani, köszönhetően annak, hogy a sportágba egyre több show-elemet erőltetnek bele:

„Komolyan, lassan már úgy éreztem magam, mintha Mario Kartban lennénk. Hamarosan még felszerelünk valami kütyüket is az autókra, és akkor már banánhéjakat is dobálhatunk a pályára, hogy csúszós legyen.”

(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

„Verstappen egy igazi vadállat”

A Mercedes újonca az elmúlt néhány hónapban közelebbről is megismerhette Max Verstappent, így már neki is megvan a véleménye róla.

Verstappen jövőre nem lesz ott az F1 rajtrácsán?

Megtehetné Max Verstappen, hogy egy évet kihagyjon?

A McLaren szemet vetett Verstappenre

Jelenleg ez hatalmas igazolásnak tűnne.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Dolgok, amiket még nem éltünk át, de nem is akarunk: porviharban autózni

Viszlát Ceed, helló jövő – Kia K4-vezetés

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
4% Kevesebb mint egy éve
15% 1-3 éve
26% 4-7 éve
7% 8-10 éve
48% +10 éve