Nehéz ezzel a kijelentéssel vitatkozni.

Max Verstappen a pole pozícióból indulva hibátlan versenyzéssel nyerte meg a múlt hétvégi Japán Nagydíjat. A négyszeres világbajnok ezzel nemcsak azt mutatta meg a világnak, de első sorban a legnagyobb kihívójának, Lando Norrisnak, hogy ki a világbajnok, hanem, azt is, hogy a fiatal britnek még mennyit kell fejlődnie és tanulnia, ha ő is szeretne felérni a csúcsra.

A spanyol Marca pedig tökéletesen összefoglalta a Red Bull pilótájának szuzukai teljesítményét és úgy általában a zsenialitását:

„Verstappen egy szörnyeteg. Nem az övé a legjobb autó egy körön vagy versenytempóban, de így is képes volt arra, hogy a sokkal gyorsabb McLareneket minden szempontból lenyomja”

A 27 éves holland győzelmében kulcsszerepet játszott a szombati, őrületes időmérős köre, ugyanis részben erre a pole pozícióra építetve tudta maga mögött tartani a teljes futamon Lando Norrist és Oscar Piastrit, ezzel pedig megszerezve szezonbeli első és pályafutása 64. futamgyőzelmét.

(Forrás: Marca, fotó: Formula1.com)

Ez is érdekelhet:

Verstappen utalást tett arra, hogy távozhat, és arra is, hová igazolhat

Max Verstappen nyilatkozata kissé sejtelmes, mégis egészen egyértelmű a célállomás.

„A Red Bull darabokra hullik, és Verstappen elhagyja a csapatot”

Tényleg szétesőben lenne a Red Bull? Az mindenesetre biztos, hogy Max Verstappen távozását minden csapat megérezné.

Verstappen szembemegy a Red Bull döntésével, és kiáll a kirúgott csapattársa mellett

Max Verstappen egyértelművé tette, hogy nem örül Liam Lawson visszafokozásának.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

Nevet váltott az ország vezető BMW-szalonja

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
42% Igen, de nekem annyira nem adta.
27% Nem láttam, de megnézem.
12% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés