Max Verstappen mestermunkát végzett a Japán Nagydíjon.

Max Verstappen a lehető legjobb helyről vághatott neki a Japán Nagydíjnak, miután egy őrületes körrel és új pályarekorddal elvitte a pole pozíciót az időmérőn, maga mögé utasítva a McLaren pilótapárosát, Lando Norrist és Oscar Piastrit. A rajtrács:

Verstappen pedig vasárnap is megállíthatatlan volt: végig uralva a teljes versenyt szerezte meg szezonbeli első és pályafutása 64. futamgyőzelmét

– ráadásul zsinórban negyedszer nyert Szuzukában, amivel új rekordot állított fel a legendás japán helyszínen.

Verstappen hibátlan versenyzése és rajt-cél győzelme már csak azért is figyelemre méltó, mert a mögötte haladó McLarenek végig nyomás alatt tartották – a második és a harmadik helyen célba érő Norris és Piastri a futam teljes távja alatt, azaz 53 körön keresztül 1,2-2 másodperce volt a négyszeres világbajnoktól, tehát a tempójuk megvolt, de Verstappen higgadtságára és ritmusára most nem volt válaszuk.

A nap egyik legnagyobb sztoriját a csupán 18 éves Andrea Kimi Antonelli írta, aki Verstappen 2016-os rekordját megdöntve lett a legfiatalabb pilóta, aki valaha F1-es futamot vezetett. Sőt, még a leggyorsabb kört is behúzta, ilyen fiatalon pedig erre még senki nem volt képes.

Az újoncok közül Isack Hadjar is emlékezeteset alakított, miután nyolcadik helyével megszerezte első F1-es pontjait, és a kilencedik helyen célba érő Alexander Albon szintén dicséretet érdemel, továbbra is megbízhatóan hozza a top 10-es eredményeket a Williamsnek (2025-ben eddig mindig az első tízben végzett).

És ha már megbízhatóság: mind a húsz pilóta célba ért, ami a mai F1-ben igazán ritka – tavaly mindössze négyszer fordult elő hasonló.

A Japán Nagydíj végeredménye:

A szezon egy hét múlva a Bahreini Nagydíjjal folytatódik.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

„A Red Bull darabokra hullik, és Verstappen elhagyja a csapatot”

Tényleg szétesőben lenne a Red Bull? Az mindenesetre biztos, hogy Max Verstappen távozását minden csapat megérezné.

Verstappen szembemegy a Red Bull döntésével, és kiáll a kirúgott csapattársa mellett

Max Verstappen egyértelművé tette, hogy nem örül Liam Lawson visszafokozásának.

Pérez: Hirtelen rájöttek, milyen nehéz vezetni a Red Bullt

Liam Lawson bukása Sergio Pérezt igazolja?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés