A négyszeres világbajnok holland egyértelművé tette, hogy nem örül Liam Lawson visszafokozásának.

A korábbi Formula–1-es pilóta – a sportágból érdekes, de inkább botrányos körülmények között távozó – Giedo van der Garde erős kritikát fogalmazott meg Liam Lawson és Cunoda Júki cseréjével kapcsolatban az Instagram-oldalán, ami szerint a Red Bull két futam után összetörte a visszafokozott új-zélandi pilóta lelkét, és a döntés inkább tűnt pánikreakciónak, mint egy élsportban megszokott felelős lépésnek.

Két futam után máris kidobta az új pilótáját a Red Bull

Nem volt ideje bizonyítania, mennie kellett Verstappen mellől.

Az ominózus posztot Max Verstappen is lájkolta, a 27 éves holland pilóta pedig a Japán Nagydíj versenyhétvégéje során egyértelművé tette, hogy ez nem véletlenül történt, és teljesen egyetértett a kritikával.

„Tetszett a szöveg, úgyhogy szerintem ez önmagáért beszél. Nem véletlen volt. A véleményemet megosztottam a csapattal is, és nemcsak erről, hanem minden másról is.”

(Forrás: CNN, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Pérez: Hirtelen rájöttek, milyen nehéz vezetni a Red Bullt

Liam Lawson bukása Sergio Pérezt igazolja?

Schumacher keményen nekiment a Red Bullnak

Ralf Schumacher szerint teljes a zűrzavar a Red Bullnál.

A McLaren már tudja, hogy Verstappen elhagyja a Red Bullt, és azt is, hova igazol

Már az idény végén csapatot válthat Max Verstappen, legalábbis a McLaren szerint.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve