Idén kemény szankciókra számíthatnak az F1-es versenyzők.

Tavaly a Formula–1 irányító testülete egy nap közhasznú munkával büntette Max Verstappent, amiért a Szingapúri Nagydíj versenyhétvégéjének egyik sajtótájékoztatóján trágár szavakat használt.

A holland pilótának büntetésként a ruandai autósportklub (Rwanda Automobile Club, RAC) utánpótlásprogramjának keretében fiatal juniorversenyzőkkel kellett találkozni, az FIA elnöke, Mohammed bin Szulajm azonban elárulta, voltak, akik ennél sokkal merészebb szankcióra számítottak:

„Azt hitték, hogy az FIA elnökeként vécét fogok takaríttatni vele.”

Az FIA egyébként komolyabban is fellépett a káromkodás ellen, az új szezon előtt kiadott irányelvek alapján ugyanis a trágár pilóták súlyos büntetésre számíthatnak, pénzbírsággal, eltiltással, sőt akár bajnoki pontok levonásával is büntethetik őket. Mohammed bin Szulajm szerint nem kellene, hogy nehézséget okozzon a versenyzőknek a tiszta beszéd, hiszen nem gyerekek már.

(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

„A vécépapír az egyetlen dolog, amire Trump nem kérte rá a nevét”

Bernie Ecclestone egyszer tárgyalt Donald Trumppal egy F1-es nagydíjról, ami végül nem valósulhatott meg a régi-új amerikai elnök miatt.

Így néz ki most a „szétbombázott” Hungaroring újjáépítése

Mutatjuk, hol tart most a Hungaroring felújítása.

A Netflixre kerülhet a világ egyik legdrágább sportága

A Netflix egyre komolyabban kacsingat a sportközvetítések felé.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve