Adrian Newey érkezése új lehetőségeket nyit meg az Aston Martin számára a jövőre nézve.

Miután az Aston Martin bejelentette, hogy sikerült megszereznie Adrian Newey tervezőzsenit, aki jövő év márciusától nemcsak vezető technikai partneri szerepet vállal, de egyben a csapat részvényesévé is válik, a napokban egyértelművé tette, hogy újabb nagyágyút szeretne megszerezni. Mike Krack csapatfőnök ugyanis kijelentette:

„Az ajtó mindig nyitva áll Max Verstappen számára”.

Verstappen eddigi sikerei szorosan összefonódtak a Newey által tervezett autókkal, valamint a Honda-motorokkal: három világbajnoki címe és 61 futamgyőzelméből 56 a Honda-éra alatt született, vagyis azóta, hogy 2019-ben a japán motorgyártó csatlakozott a Red Bullhoz. Bár a hollandnak 2028-ig érvényes szerződése van, hosszú távú jövője az osztrák istállónál kérdésessé vált – a csapat formája romlik, Newey távozott, és a színfalak mögötti feszültségek sem oldódtak meg teljesen. Az Aston Martin pedig ezt kihasználva szeretné megszerezni a háromszoros világbajnokot – Verstappen szerződésében szerepelnek bizonyos kilépési záradékok, amelyek lehetővé teszik, hogy idő előtt távozzon a Red Bulltól:

Milyen esetben hagyhatja el idő előtt Verstappen a Red Bullt?

Úgy tűnik, nemcsak az autón múlhat a dolog, hanem egy személyen is, aki nem a botrányba keveredett Chris Horner.

Krack szerint Newey érkezése új távlatokat nyit az Aston Martin számára, és a tervezőzseni szerződtetése azt bizonyítja, hogy Lawrence Stroll csapattulajdonos célkitűzései nem üres ígéretek, hanem konkrét tettekben nyilvánulnak meg. Ahogy Krack fogalmazott: „ez a csapat már nem az az alulértékelt istálló, amely egykor volt. Most egy magabiztos csapat vagyunk, amely képes elérni a céljait”.

(Forrás: Racingnews365.com. fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

A McLaren elengedi pilótáját az Audihoz, de csak egy feltétellel

Logikusnak tűnik a McLaren lépése és feltétele.

Carlos Sainz már idén átülhet a Williamsbe

Megy az egyezkedés a Ferrarival.

„Sergio Pérez megbukott”

A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen kemény szavakkal illette Sergio Pérezt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában