A háromszoros világbajnok nemcsak tíz másodperces időbüntetést kapott a Lando Norrisszal történt incidens miatt.

Max Verstappen sokáig magabiztosan vezette az Osztrák Nagydíjat, ám egy elrontott kerékcserével, valamint egy elfékezés következtében sikerült magára húznia a mögötte autózó Lando Norrist. A két pilóta kemény csatákat vívott egymással az első helyért, hét körrel a vége előtt pedig össze is ütköztek. Az incidens:

A korábbi F1-es versenyző és a Sky Sports szakkommentátorként tevékenykedő Martin Brundle szerint ezzel „Max visszatért a fiatal énjéhez, a régi Maxhoz”.

A mclarenes brit kiesett, a háromszoros világbajnok viszont egy kerékcsere után folytatni tudta a versenyt. Az esetet rögtön megvizsgálták a versenybírák, és Verstappent hozták ki vétkesnek, akit tíz másodperces időbüntetéssel sújtottak, ám ezzel együtt is az ötödik helyen tudta zárni a spielbergi futamot.

Mostanra azonban az is kiderült, hogy az FIA a tíz másodperces időbüntetésen felül további két büntetőpontot is kiosztott a címvédésre hajtó hollandnak, aki így összesen négynél jár a 12 hónapos periódusban.

A Formula–1-ben 2014 óta van érvényben a büntetőpontrendszer, aminek lényege, hogy a versenyzők büntetőponto(ka)t kapnak a különböző szabályszegésekért, aki pedig tizenkét hónapon belül tizenkettőt összegyűjt, azt automatikusan eltiltják egy versenytől, ugyanakkor tizenkét hónap után nullázódnak a pontok.

(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Ezt mondja a Red Bull Verstappen és Norris elfajult csatájáról és az ütközésről

A Red Bull mintha nagyobb önreflexióval bírna, mint a McLaren.

Ez a három lehetősége maradt Carlos Sainznak, ahova igazolhat

Carlos Sainznak hamarosan döntenie kell, jelenlegi ázsiója miatt azonban megteheti, hogy kivár.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve