Az MX-5 az egyik kedvenc Mazdánk, és nemcsak nekünk, hiszen régóta ez a világ legnagyobb számban eladott roadstere. Most egy olyan példányt mutatunk, amit ugyan 1990-ben gyártottak, de olyan állapotban van, mintha új lenne.

Ritka és méregdrága sportkocsikat szoktak megőrizni olyan állapotban, mint amilyennek ez a Mazda örvend, miközben az MX-5 első generációja már betöltötte a harmincat, és egyre kevesebbet találsz belőle kifogástalan állapotban. A képeken látható autó kivétel, nemhogy megkímélték, hanem sosem használták, ezért éppen olyan, mintha új lenne.

1990-ben gyártották, és az Egyesült Államokban adták el ezt a jól felszerelt Mazdát, amit mostanáig az első tulajdonosa őrizgetett. Szakszerűen tárolta, rendszeresen karbantartotta és időnként megjáratta, de csak annyira, hogy ne kerüljön bele sok kilométer.

A 29 éves, de még bejáratós roadster állapota megdöbbentő,

nemcsak a felnijei és a festése makulátlan, de a műanyag elemek és a vászontető is újszerű, sőt még a kárpitok is. Az ohiói MBP Motorcars kínálta nemrég egy új modell áráért, körülbelül hétmillió forintért, és hihetetlen ajánlat lenne, de már el is vitte valaki ennyiért.

Ez is érdekelhet:

Player Autószalon

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon