Ezt a fociban például úgy mondanák, hogy klubhűség. Persze ne legyünk naivak, ez nem (csak) az érzelmekről szól.

A Ferrari és a Shell hivatalos Twitter-oldalán jelentette be, hogy több évre szóló megállapodás keretében meghosszabbították az 1929 óta, azaz 92 éve tartó technológiai és kereskedelmi partnerkapcsolatukat.

Ezen idő alatt a páros 10 konstruktőri és 12 egyéni világbajnoki címet szerzett a Forma–1-ben.

Újabb szponzor is érkezett a maranellói istállóhoz, nem is akármilyen márkáva erősít be a csapat:

Gigászi halat fogott magának a Ferrari az új idényre

Rendesen beerősített az olasz istálló.

Eközben...

Vettel igencsak meglepő módon áll „bosszút” a Ferrarin

Kiárusítást tart, nem akármilyen Ferrariktól akar megszabadulni.

Az Aston Martin határozottan tagadja, hogy kötelezték volna Vettelt autóritkaságai eladására

Ez inkább Vettel „bosszúja” lehet, mintsem az Aston Martin követelése.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Dolgok, amiket még nem éltünk át, de nem is akarunk: porviharban autózni

Viszlát Ceed, helló jövő – Kia K4-vezetés

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Szoboszlai iránt érdeklődik a Real Madrid. Mit gondolsz?
24% A Real Madrid már túl magas szint lenne neki.
76% Simán helye lenne, jelenleg a világ egyik legjobbja a posztján.