Folytatódik a (Racing Point) Force India kálváriája.

A Force India helyezete elég érdekesen alakult és alakul, ugyanis még a Magyar Nagydíj előtt az istálló egyik pilótája, Sergio Pérez – állítólag több csapattag kérésére – csődeljárást indítványozott a csapata ellen, mert az alakult léte erősen kérdésessé vált. Ekkor jött a williamses Lance Stroll édesapja, Lawrence Stroll (és konzorciuma), aki megvette az istállót és rendezte a tartozásokat. Ezt követően a csapat megkapta az indulási jogot, így már a Belga Nagydíjon is a mezőny tagja volt.

Nem szívattak még meg annyira F1-es csapatot, mint az új Force Indiát

Az FIA rendesen kitolt Racing Point Force Indiával.

A helyzet lehetne ennyire egyszerű is, de nem az, ugyanis volt egy másik jelentkező is a Force India felvásárlására, még pedig a csapat orosz tesztpiklótájának, Nikita Mazepinnek a milliárdos édesapja, Dimitrij Mazepin, aki az által irányított műtrágyagyártó céggel, az Uralkalival sokkal meggyőzőbb ajánlattal állt elő.

A milliárdos üzletember hoppon maradt, ezt pedig nem hagyta annyiban, a héten ugyanis keresetet nyújtott be a londoni legfelsőbb bíróságon a Force India csődbiztosa, az FRP Advisory ellen, mondván a csődeljárást lefolytató cég megtévesztően járt el és részrehajlóan, nem a csapat érdekeinek megfelelően döntött.

Azt nem tudni, milyen követelésekkel állt elő az Uralkali, de vélhetően kártérítést akar majd.

Eközben meg...

Kimondták: katasztrófális és kiábrándító az F1 jelenlegi állapota

Nehéz nem egyetérteni a korábbi F1-es pilóta lesújtó véleményével.

(Fotó: RaceFans)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve