Nem most először építenek kabriót a Tesla Model S-ből, de az eddigi alkotások közül az olasz Ares Design által készített sikerült a legjobban.

A legelső Tesla a Lotusból épült nyitott tetős Roadster volt, és az amerikai gyártó következő kabriójára még várnunk kell. A karosszériaépítő cégek szívesen teljesítik a kívánságokat, ha valaki vászontetős Teslára vágyik, de az eddig készült alkotások jól mutatják, miért nem szerencsés egy négyajtós limuzinról egyszerűen csak leszedni a tetőt.

A modenai Ares Design nem először mutatja meg a tehetségét a karosszériaépítés terén,

az olasz stúdió műhelyéből került ki a De Tomaso Pantera modern újraértelmezése és a Bentley Mulsanne kupéváltozata is. A Teslánál sem csak egyszerűen levágták a tetőt, hanem a Model S eredeti arányait is alaposan megváltoztatták a munka során.

A hátsó ajtókat elhagyták, az elsőket pedig megnyújtották, hogy sportosabb legyen a kabrió formája,

az összehajtott vászontető áramvonalas idom alá került. A Model S-nek még az orrát is átszabták, az új lökhárítóval, a szénszálas anyagokból készült elemekkel és a 21 colos könnyűfém kerekekkel még dögösebb lett a Tesla kabriója.

A fehér és szürke bőrrel bevont négyüléses utasteret narancssárga betétek dobják fel, a hátsó ülések az elsők mintájára készültek.

A Tesla kabriót egyedi megrendelésre építették, és az Ares Design nem árulta el, hogy mennyibe került a munka, de a képek láttán biztosak vagyunk benne, hogy csörögni fog a telefonjuk.

Ez is érdekelhet:

Az egyetlen shooting brake karosszériás Tesla vált eladóvá

Ha szereted a kombikat és az elektromos autókat is, akkor neked való.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.