A Honda máris megmutatta az első képeket a Civic következő, tizenegyedik generációjáról, ami letisztultabb stílusú lesz kívül és belül is.

2016-ban jelent meg a Civic jelenlegi generációja, és a megszokottnál hamarabb érkezik az utódja, ami teljesen új külsőt és belsőt kap. A Honda elsőként az amerikai piacon fontosabb lépcsőshátú változatról mutatott képeket, és bár az itt látható autó hivatalosan még prototípus, nem sokban különbözik attól, ami jövőre gyártásba kerül.

Az új Civic szakít az elődje éles vonalaival és formabontó stílusával, sokkal elegánsabb és letisztultabb lesz a dizájnja.

Az alacsonyabb motorháztetővel, hátrébb tolt szélvédővel és hagyományosabb lépcsős háttal a szedánok klasszikus arányai szerint készül, ezzel a nálunk már nem kapható Accord legújabb kiadására hasonlít.

A Honda még csak egy grafikát mutatott a belső térről, ami szintén teljesen eltér a korábbitól.

A masszív, tagolt műszerfal egy stílusos és minimalista berendezésnek adja át a helyét, teljesen digitális műszeregységgel,

a középkonzol tetejére került 9 colos, nagyfelbontású érintőképernyővel és alatta a Jazzből ismerős klímavezérléssel.

A műszaki tartalomról még nem árult el szinte semmit a Honda,

ezért csak találgatni lehet, hogy milyen motorokat, illetve mild hibrid vagy hibrid hajtásláncot kaphat a Civic, amiből továbbra is lesz ferdehátú ötajtós és még Type R változat is, de azt csak később mutatják meg. Az újdonság gyártása a jövő év első felében kezdődik.

Ez is érdekelhet:

A cuki után menő elektromos autót is tervez a Honda

Gyártásba kerülhet a SUV e koncepció.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
9% Igen, tetszett.
35% Igen, de csalódás volt.
15% Még nem, de megnézem.
41% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés