Minden lepel lehullt a BMW i4 villanyautóról, amely az alapváltozat mellett rögtön M verzióban is bemutatkozott.

A BMW végre hivatalosan is bemutatta az i4 jelzésű elektromos négyajtós kupé végső változatát. Sőt: változatait, hiszen a kocsi i4 eDrive40 jelzéssel alapmodellként, i4 M50 néven pedig igazi M-es BMW-ként lesz kapható. A sima i4 egyetlen elektromos motorja 340 lóerőt és 430 Nm-t képes szállítani a hátsó kerekekhez. Az M50 előre is kap egy villanymotort, összkerékhajtású, rendszerteljesítménye 540 lóerő, nyomatéka 795 Nm.

Az alapmodell 5,7 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/h-ra, végsebessége 190 km/h. Az üresen is 2050 kilós autó az áramvonalas karosszériának köszönhetően (cW=0,24) katalógus szerint egészen barátságosan fogyaszt, a WLTP-szabvány szerint mért energiafelhasználása 16-20 kWh száz kilométerenként. Ez az energia egy nettó 80,7 kWh kapacitású akkumulátorból jön, mely a kocsi padlója alá került. Az akku váltóáramról három fázison legfeljebb 11 kW-tal, egyenáramú villámtöltőről maximum 200 kW-tal tölthető. A BMW volt olyan kedves, hogy gyönyörű teljesítményleadási illetve töltési diagramot is közölt az i4 hajtásláncáról:

BMW i4 eDrive40 teljesítménygörbe és töltési diagram
BMW i4 eDrive40
BMW i4 eDrive40
470-1290 liter a csomagtér térfogata

Az M50 már 2215 kiló üresen, pedig az akkumulátor ebben a változatban is ugyanaz. A plusz súly javát az első tengelyen lévő második villanymotor adja, amely viszont javítja az autó tömegének eloszlási arányát is a két tengely között (48,1:51,9%, szemben az egymotoros alapmodell 45,1:54,9%-ával). Az M50 0-100-as gyorsulása 3,9 másodperc, végsebessége 225 km/h. A kocsi WLTP-fogyasztási értékei: 19-24 kWh/100 km. Az M50 WLTP-hatótávolsága 510 km egy feltöltéssel, szemben az eDrive40 590 kilométerével.

A nagyobb teljesítményhez nagyobb kerekek is járnak. Az eDrive40 225/50 R17-es abroncsai helyett az M50-en elöl 245, hátul 255/45 R18-as gumik visítoznak. Az i4 futóműve elöl kettős keresztlengőkaros, hátul oldalanként 5-5 lengőkaros multilink. Felárért mindkét változathoz kérhető szintszabályzós légrugózás, de csak a hátsó tengelyre.

BMW i4 M50
BMW i4 M50
BMW i4 M50
BMW i4 M50

Az utastérben a friss képek szerint alapvetően a mai BMW-modellekéhez hasonló a hangulat, de a szélvédő alatt azért lezajlott egy kisebb forradalom. Az új iDrive információs rendszer két óriási kijelzőn, egy 12,3 collos virtuális műszeregységen és egy 14,9 collos, hajlított érintőképernyőn (is) kommunikál. A hang- és gesztusvezérlés állítólag szintet lépett az i4-ben – kíváncsian várjuk az első tesztautót, hogy meglássuk, könnyű-e szót érteni az elektronikus asszisztenssel.

Az i4 szériafelszereltségének része sok-sok egyéb mellett a nanoszál-szűrős, háromzónás klímaberendezés, az 5G-képes infokommunikáció, a sávtartás és a követőradaros sebességtartás mellett a forgalomirányító lámpák színét is felismerő vezetéstámogatás. A BMW i4-ek Münchenben készülnek és itt szerelik készre az akkumulátorokat is, a gyártáshoz szigorúan csak megújuló forrásból származó zöld energiát használnak.

BMW i4 eDrive40
BMW i4 M50
BMW i4 eDrive40
A BMW i-flotta

Az új villany-BMW-knek hazai ára még nincs, de azt már tudjuk, hogy az alapmodell Németországban 58.300, az M50 69.900 euróért (20,2 illetve 24,2 millió forint) vihető haza. Egy online sajtótájékoztatón nemrég lehetőségünk nyílt megkérdezni az i4 projekt vezetőjét, hogy igazán családias változat, vagyis Touring modell vajon lesz-e az i4-ből, de David Ferrufino erre a kérdésre most csak azt a szokásos, borzasztóan idegesítő választ adhatta, hogy egyelőre nem adhat választ.

A BMW iX-nek már van magyar ára, láttad?

Kiderült, mennyibe kerül az elektromos BMW iX

A tudásához mérhető lesz az ára.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában