A kecskeméti Mercedes-gyárból kerül ki a kompakt méretű, kupéformájú CLA, és a nemrég bemutatott, vadonatúj második generációból itt a sportváltozat. 306 lóerős motort kapott a CLA 35 AMG.

A Mercedes-AMG belépőmodelljeként emlegetik az A-osztályból épített A 35 AMG változatot, amit az ötajtós után lépcsőshátú karosszériával is bemutattak.

Most pedig itt a harmadik testvérük, a CLA 35 AMG, hiszen a kecskeméti Mercedes-gyárból kikerülő, kompakt méretű, kupéformájú modell is ugyanarra a műszaki alapra épül.

Az A-osztályhoz hasonlóan a CLA sportváltozata is a kétliteres, turbós négyhengeres benzinmotort kapja, amiből 306 lóerőt és 400 Nm nyomatékot hoztak ki.

A hétfokozatú duplakuplungos váltóval és 4Matic összkerékhajtással 4,9 másodperc is elég neki, hogy százra gyorsuljon, a végsebessége 250 km/óránál korlátozott.

Az AMG változat külsejét sportosabbra szabták, ahogyan illik,

18 vagy 19 colos kerekekkel, kétoldalt kivezetett kipufogóval. Az utastérben kagylósított üléseket és alul kiegyenesített AMG sportkormányt találsz, rajta egy forgókapcsolóval, ahol a különféle üzemmódok közt lehet választani. A CLA sportváltozatát a New York-i autószalonon lehet élőben megnézni, hozzánk a nyár végére érkezik meg.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
7% Igen, tetszett.
29% Igen, de csalódás volt.
20% Még nem, de megnézem.
44% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés