Mindig találunk valami újat az AMG GT kínálatában, ezúttal a GT R változatot készítették el nyitott tetővel. Az 585 lóerős csúcsmodell rendelését nem szabad sokáig halogatni, mert limitált példányszámban gyártja a Mercedes.

2016-ban jött ki az AMG GT legizmosabb R változata, és abban az évben ismertük meg a vászontetős kivitelt is. Kész csoda, hogy a Mercedesnél egészen mostanáig vártak ennek a két modellnek a kombinációjával. Ha az AMG GT-ből csak a legerősebbel elégedtél meg, és nem nélkülözhetted a vászontetőt, akkor eljött a te időd.

A genfi autószalonra kihozott AMG GT R Roadster ugyanolyan erős, mint a kupétetős társa,

a 4 literes biturbó V8-asa 585 lóerőre és 700 Nm nyomatékra képes. A hétfokozatú Speedshift DCT váltóval szerelt roadster ezzel 3,6 másodperc alatt gyorsul százra, a legnagyobb sebessége is csúcsmodellhez illik, 317 km/óra.

A kupéhoz hasonlóan az AMG GT R Roadster is feszesebb futóművet és direktebb kormányzást kap, valamint a száz km/órás sebességig működő hátsókerék-kormányzás és az aktív aerodinamika sem hiányozhat róla.

Nem szabad sokáig gondolkodni a rendelésén, mert limitált példányszámú, a 750 darab pedig hihetetlenül gyorsan elfogy.

Olvasd el, milyen volt vezetni az AMG GT C Roadstert:

Szépség, a szörnyeteg - Mercedes AMG GT-teszt - Roadster

A Mercedes maga is nyilvánvalóvá teszi: ez a roadster máris legenda. Vele voltunk egy hétig, és azt is élveztük, amikor csak mellette álltunk. Rendszámot nem nagyon lehet elképesztőbb új Mercedesre csavarozni. Az egyszerűségében is tökéletes, függőleges pálcás maszk is jelzi ezt: se a Mercedes-Maybach, se a G 65 AMG vagy az AMG SL 65, se a kicsit korábbi sirályszárnyas SLS nem kapott ilyet.
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
14% Nem, tök jó, hogy van.
63% Azonnal, értelmetlennek tartom.
23% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés