Klasszikus Mercedesek restaurálásával is foglalkozik a Brabus, és a legújabb büszkeségük az a 300 SL, amelynek alapján Andy Warhol egyik híres alkotása készült.

A sirályszárnyas Mercedes már önmagában is műalkotásnak számít, ami a 300 SL-nek erre az ’55-ben készült példányára még inkább igaz. Andy Warhol ugyanis pontosan erről az autóról mintázta a nyolcvanas években készült Cars sorozatának egyik művét, amit a Daimler megrendelésére alkotott, de már nem tudott befejezni.

Warhol azonban sosem látta élőben ezt az autót, a sportkocsikról szóló, Serien Sport Wagen című könyvben talált róla egy fotót,

ami megmozgatta a fantáziáját, ennek alapján készült a rá jellemző, pop art stílusú alkotás. Az EL-DR 1 rendszámú Mercedes egyébként 39 éven keresztül egy tulajdonosnál volt, és 2020-ban került a Brabus műhelyébe.

A Brabus nevét a tuningolt autókról ismerheted, de 1977 óta klasszikus Mercedesek felújításával és értékesítésével is foglalkoznak,

és ez a 300 SL a legújabb büszkeségük. Nem túlzás azt állítani, hogy az utolsó csavarig felújították az autót, az eredeti színével megegyezőre fényezték, és a bőrkárpitozás is éppen olyan, mint új korában, 1955-ben.

A Daimler arra kérte fel a művészt 1986-ban, hogy az első motorkocsijának századik évfordulójára 80 képből álló sorozatot fessen

a gyártó történelméből kiválasztott húsz ikonikus típusról. Warhol a következő évben bekövetkezett haláláig csak 36 festménnyel és 16 grafikával készült el, amelyek egy részét a Mercedes múzeumában lehet megtekinteni.

Ez is érdekelhet:

A világ legdrágábban eladott autója lett ez a ritka Mercedes

52 milliárd forintnak megfelelő összegért adták el.

Eladó Juan Manuel Fangio egykori Mercedese

A 73 ezer kilométert se futott Merci puha vajbőr vezetőülését maga az ötszörös F1-bajnok koptatta ilyen gyönyörűen, őszintén viseltesre.

Sport és luxus – A Mercedes-Benz SL-sztori

Hatvankilenc éve indította útra a legendát a sirályszárnyas 300 SL.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tetszik ez a kis rönkház? Egy UAZ-ra építették

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

További cikkeink a témában