Éveken át tartott a fejlesztési folyamat és súlyos milliókat költött el a Mercedes-Benz mielőtt 1982 végén megjelent volna a 190-es, melyben sokan a nagy limuzinjairól híres márka vesztét látták. A legkisebb Mercedes azonban éppen annyira túltervezett volt, mint a nála nagyobbak és megfizethető ára miatt hamar elég népszerű is lett. Négy évvel a premier után, 1986 októberében már az utód fejlesztését kezdték előkészíteni.

Bruno Sacco vezetésével kezdődött meg az autó tervezése 1987-ben, mely már az új rendszer szerint a C-osztály nevet kapta.

Már a következő évben megszülettek az első életnagyságú modellek, 1988 végére pedig két irányra szűkítették a tervezést, melyek közül Olivier Boulay-ét választották ki. A korai prototípusokat már a szabadalmaztatási folyamat előtt megépítették és próbára tették, 1990-ben pedig a szériagyártáshoz közel álló autókkal folyt a tesztelés.

Ahogyan az elődje esetében, úgy az első C-osztály tervezését is alapos kutatás előzte meg, amiből kiderült, hogy sokan végtelenül elégedettek voltak a 190-es Mercedesszel is, viszont igény támadt a nagyobb beltérre. A W202-es kódú autó tengelytávja alig lett hosszabb, mégis jóval tágasabb lett az utastere, amit a mechanikai elemek átrendezésével értek el.

Áthelyezték a motort és a váltót, de sokat számított az üzemanyagtank is, mely a 190-esben a hátsó ülések mögött található. A C-osztályban már könnyebb és jobban formázható műanyagból készült a tank, ezért a hátsó ülések alá került. A nagyobb tér mellett így a csomagtartó is bővíthető lett, valamint a megújult alapok megágyaztak a praktikus kombi változatnak is.

1999-től egészen 2008-ig volt Peter Pfeiffer a Mercedes-Benz tervezési vezetője, aki széles közönséget vonzó, esztétikus és időtálló formájú autónak írja le a C-osztályt.

Bruno Sacco határozta meg ekkoriban a Mercedesek formatervét, melynek évek óta a homogén felületek adták az alapját. A W202-es tökéletesen illeszkedett az elődök által kijelölt formanyelv evolúciójába, közben pedig olyan modernebb részletek jelentek meg rajta, mint a háromszöget formázó hátsó lámpák. Megjelenésében felfedezhetőek a klasszikus mercedeses elemek, de már a karosszériába olvadnak a lökhárítók, így jóval modernebb lett az autó megjelenése.

Barényi Béla munkássága meghatározó volt a Mercedes-Benzek biztonsága szempontjából, a C-osztálynál pedig különösen fontosnak tartották a védelmező utascellát. Az autó oldalsó eleme egy darabból készült, a küszöböket és az ajtókereteket pedig megerősítették, hogy oldalütközés esetén is ellenálló helyen. A padlólemez merevítői a kardánalagút illetve a másik oldal felé vezetik az ütközési energiát.

Tervezett gyűrődőzónái mellett a C-osztályban már a kezdetektől alapfelszereltség az ABS, a központi zár és a vezetőoldali légzsák, később pedig az utas oldalán is széria lett. Épp így volt a kipörgésgátlóval is, mely kezdetben opció volt, majd 1999-re a W202 volt az első kompakt szedán, melynek minden változatát ESP-vel szerelték. Dupla lengőkaros első felfüggesztését és a több lengőkaros hátsó futóművét áttervezték, a rugózás és a lengéscsillapító hangolása, valamint a hosszabb tengelytáv és szélesebb nyomtáv miatt pedig egyszerre lett komfortosabb és stabilabb a C-osztály.

Már a 90-es évek hajnalán is fontos szempont volt a fenntarthatóság, ezért a C-osztályt úgy tervezték meg, hogy 85 százalékban újrahasznosítható legyen.

Ebben az időben Rügen szigetén kísérleteztek az elektromos hajtású modellekkel az olyan német autógyártók, mint a BMW, az Opel és a Mercedes-Benz. Ezért aztán már a 190-esből is készült teljesen elektromos kivitel, hogy megvizsgálják a hajtás életképességét, de a modellváltással együtt a C-osztály örökölte ezt a feladatot. Az elektromos C-t az 1993-as Frankfurti Autószalonon leplezték le és egy 48 lóerős aszinkron villanymotor, valamint a ZEBRA (Zero-Emission Battery Research Activities) nevű akkumulátorcsomag hajtotta.

110 kilométeres hatótávján túl a hajtás kompaktsága volt az igazi újdonsága. A gépháztető alá helyezett akkumulátorral az elektromos C-osztály beltere és csomagtartója pontosan ugyanakkora volt, mint a benzines vagy dízelmotoros változaté.

Erősebb és takarékosabb motorok jelentek meg a C-osztályban, mely olyan újításoknak köszönhető, mint a négyszelepes hengerfej, az elektronikus befecskendezőrendszer vagy a kipufogógáz visszavezetés és a katalizátor, amivel csökkent a károsanyag kibocsátás.

Elképesztően széles skálán mozgott a C-osztály, hiszen a 75 lóerős dízeltől egészen 347 lóerős AMG-ig tartott a választék.

Bevezetésekor négy- és hathengeres benzinmotorral, valamint többféle dízellel volt elérhető a C-osztály. Utóbbi esetben a 75 lóerős C 200 Diesel volt a belépőmodell, a benzinesek között pedig a 122 lóerős C 180-nal indult a választék. A C 280 jelzésű változatba már egy 2,8 literes, hathengeres szívó benzinmotor került 193 lóerős teljesítménnyel és 270 Nm nyomatékkal. Ezzel 8,5 másodperc alatt gyorsul 100-ra és 230 km/óra a végsebessége.

Széles motorválasztéka mellett a felszereltségi szintek között is mindenki megtalálhatta a stílusának megfelelőt. A Mercedes-Benz hagyományos értékeit a Classic és Elegance modellek adták meg a kényelmesebb futóműhangolással és a krómozott elemekkel. Az Esprit és a Sport felszereltség viszont azoknak szólt, akik a 3-as BMW-hez mérték a C-osztályt. Az Esprit változat harsány színekkel és ehhez passzoló kárpitjaival hódított, a Sport pedig 25 milliméterrel ültetett, keményebbre hangolt futóművel és szélesebb kerekekkel.

1995-ben frissítették a modellt, amikor kompresszoros, V6-os és CDI jelzésű turbódízel motorok jelentek meg a C-osztályban. Ennél azonban sokkal izgalmasabb, hogy a W202 volt az első olyan modell, melyen a Mercedes-Benz és az AMG már a kezdetektől közösen dolgozott.

1993 őszén mutatták be a C 36 AMG-t, majd 1997 szeptemberében megérkezett bemutatták a V8-as változatot.

Egyértelműen a BMW M3-ast célozta meg a 3,6 literes, sorhatos motorral szerelt C-osztály. A 280 lóerős és 385 Nm nyomatékú C 36-os 5,8 másodperc alatt gyorsul 100-ra és 250 km/óra a végsebessége. Erre licitált rá a C 43 AMG, melynek 4,3 literes, nyolchengeres motorja 306 lóerőt ad le 5850-es fordulaton és 410 Nm nyomatéka van. Mindennek a teteje azonban az 1998-ban megjelent C 55 AMG, melynek M113 kódú 5,5 literes motorja már 347 lóerőt ad le 5500-nál és 510 Nm nyomatéka van. A legizmosabb változat már 5,5 másodperc alatt ugrik 100-ra, amivel látványos ellenpontja a közel 20 másodperc alatti gyorsulást produkáló szívódízel modellnek.

1986-ban döntött a Daimler-Benz AG igazgatótanácsa egy S 202-es kód alatt futó kombi modell fejlesztéséről, amit aztán tíz évvel később mutattak be. A C-osztály praktikusabb változatát T-modellnek hívják és az amerikai piacon nem volt elérhető. A négyajtós modell 455 literes csomagtartójánál 10 literrel több holmi fér a kombiba, az ülések döntése után pedig 1510 literesre bővíthető a raktér.

1993-tól egészen 2001-ig maradt gyártásban a W202-es C-osztály, melyből 1 626 383 darab szedánt és 243 871 kombit gyártottak. Az első példányok pedig harminc év után veteránkorba értek.

Ez is érdekelhet: