Az AMG mostanra a Mercedes kínálatának része, de ez a kombi még abból a korszakból származik, amikor tuningcégként építették a csillagos autókat. Az E 36 AMG érdekessége a csomagtérben lévő két pótülés.

Az 1967-ben alapított AMG a Mercedesek építésével szerzett nevet magának, csak a kétezres évekre vált a gyáriak sportrészlegévé. A legnagyobb dobásuk 1986-ban a Hammer névre keresztelt W124 volt, aminek az eredetileg is 365 lóerős V8-asát 5,6-ról 6 literesre növelték, öt másodpercen belül gyorsult százra, és ezzel nem sok konkurense volt akkoriban.

A képeken látható kombi 1992-ben gördült ki a gyárból a csúcsnak számító 320 TE változatban, majd az AMG műhelyében építették át még izmosabbra.

A 3,2 literes, 220 lóerős soros hathengerese helyére 3,6 literes, 272 lóerős erőforrás került,

amivel a százas sprint ideje 8-ról 6,7 másodpercre csökkent, a végsebessége 220-ról 250 km/órára nőtt.

A tuningcég által módosított karosszériával, egyedi kerekekkel, kagylóülésekkel és sportkormánnyal szerelt kombi

érdekessége a gyári hétüléses változat, ahol a csomagtérben két hátrafelé néző ülés hajtható fel gyerekeknek.

A hétüléses opció, amihez hasonlót a Teslához is lehet rendelni, ma is elérhető az E-osztály kombihoz.

Ez az autó újonnan Japánba került, és nem használták sokat, szinte új, az órája még csak 34 ezer kilométert mutat.

Két hét múlva árverezik el az RM Sotheby’s londoni aukcióján, ahol 30-40 ezer font körüli összegre számítanak érte, ez 11-15 millió forint közti összeget jelent.

Ez is érdekelhet:

Kabriózni kevés stílusosabb autót tudunk egy ilyen 24 éves Mercedesnél

A gyári műhelyből került ki újszerű állapotban, az ára is szép.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ötmillió eurós Ferrari a magyar autófotós lencséjén keresztül

926 kilométeres hatótávval és sci-fi kormánnyal itt a megújult Mercedes-Benz EQS

Kötelező lenne biztosítást kötni elektromos rollerekre is, de a rolleresek kb. 80%-át nem izgatja a dolog

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
13% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni