Az F 015 különlegessége már kívülről is nyilvánvaló, pedig a lényeg a műszaki tartalom.

Elképesztően hosszúnak tűnik a Los Angeles-i CES-en bemutatkozó Mercedes-tanulmány, és valóban nem kicsi (5220 mm), de igazán a 3,61 méteres tengelytáv óriási. Ahogy lenni szokott, most is a belső tér profitál a hatalmas térből, már csak azért is, mert az F 015 Luxury in Motion nevű koncepciójárműben nem kell a vezető helyét sem adottságként kezelni. Ilyen ugyanis nincs az autóban, csak utasok, akik közül az első sorban ülők akár menetiránnyal háttal, a másik két utassal szemben is helyet foglalhatnak.

B oszlop nincs, pedálok viszont még vannak, ahogy kormány is, de csak vészmegoldásként, alapvetően az elektronika vezérli a két, darabonként 136 lóerős villanymotort, amellyel 200-as tempóra is képes az autó. Tisztán elektromos üzemben is jelentős, 200 kilométeres a hatótáv, de a tanulmány 5,4 kiló hidrogént is képes szállítani a tartályában, amelynek felhasználásával 1100 kilométer tehető meg tankolás nélkül.

Biztosak lehetünk benne, ebben a formában soha nem kerül sorozatgyártásba a kocsi, de egyes megoldásai bizonyára előbb-utóbb megjelennek majd a cég luxusautóiban, hogy sok év múlva aztán leszivárogjanak egészen az akkori Smartokig.

(Forrás: Mercedes–Benz)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy kamion durrdefektjét rögzítette az autópálya-kamera

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
31% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
21% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés