Elődjeivel ellentétben Ferenc pápa nem igazán kedveli a fényűző autókat, de a G-osztállyal még ő is kivételt tesz. Mostantól pedig már elektromos hajtással gurulhat, és az új pápamobil nem csak a motorja miatt érdekes.
Már csaknem száz éve a Mercedes szállítja az autókat a katolikus egyház fejének. A történet 1930-ban indult, amikor egy mesés Nürburg 460 Pullmant építettek XI. Piusnak, ezt pedig a következő évtizedekben több Mercedes, jellemzően nyitható tetős Landaulet limuzinok követtek. A legismertebb mégis az a jármű, amit először neveztek pápamobilnak, és amit 1980-ban az akkor újonnan megjelent G-osztályból építettek II. János Pálnak.
Ferenc pápa kinevezésével a vatikáni autópark is megváltozott, a jelenlegi egyházfő ugyanis minden téren szerénységre törekszik,
ezért a külföldi látogatásai során lehetőleg olyan autókat kér, amivel a hívei is járnak, a legutóbbi magyarországi útján például egy Fiat 500X-ben utazott. A Szent Péter téren azonban továbbra is a jól bevált G-osztályban gördül, és nem lesz ez másként a jövőben sem, Ferenc pápa ugyanis vadonatúj pápamobilt kapott.
Nem sokkal azt követően, hogy a Mercedes elektromos autót csinált a G-osztályból, egy új pápamobilt is építettek belőle. A G 580-nál itt nem a bőséges nyomaték volt a lényeg, ezért Grazban, ahol az autót gyártják, úgy alakították át a hajtásláncot, hogy lépésben haladáskor mutassa a legjobb formáját.
Sindelfingenben pedig olyan egyedi karosszériát építettek hozzá, amivel nem csak egyházi célja miatt érdekes az autó.
Jelenlegi generációjából már nincs háromajtós, se kabrió, most mégis ilyet alkottak a G-osztályból.
Karosszériája bal oldaláról lekerült a hátsó ajtó, a vezető feletti tető vonalát pedig harmonikusan ejtették le az övvonalra, ezért nem kell nagyon hunyorítani ahhoz, hogy belássuk, pick-upnak is fantasztikusan nézne ki a G-osztály. Jobb oldalon a hátsó ajtó megmaradt, de a zsanérjait áttették, így a könnyebb beszállás érdekében hátrafelé nyílik.
Hátsó részének leglényegesebb eleme a központi fotel, pontosabban trónus, ami emelhető és forgatható, hogy a szentatya minden irányban üdvözölni tudja a híveket. Mögötte még két pótülés kapott helyet a kísérőknek, és az időjárásra is gondoltak a tervezők, a jachtokhoz hasonlóan hardtopot lehet feltenni a hátsó része felé.
A tökéletesség igényével szabott karosszériát végül a pápai autók hagyományos színére, gyöngyházfehérre fényezték.
Nem véletlen az új autó átadásának időpontja, hiszen jövőre jubileumi évet ünnepel a római katolikus egyház, ami csak 25 évente fordul elő, és ilyenkor zarándokok milliói érkeznek a Vatikánba. Mindez azt jelenti, hogy Ferenc pápának is jóval több jelenése lesz a Szent Péter téren, ezeket az eseményeken pedig már az új elektromos pápamobilja kíséri, ami kiváló publicitást jelent a Mercedesnek.
Ez is érdekelhet: