Hamarosan megismerhetjük a Mercedes legújabb szabadidő-autóját, és addig is megmutatták, milyen lesz az elektromos GLC műszerfala. Az biztos, hogy Mercedesben ekkora képernyő még nem volt, mint ez a Hyperscreen.

Még csak nem olyan rég mutatta be a Mercedes a GLC jelenlegi generációját, de nem is ez a terv, hogy rögtön új modellel váltsák le. A hamarosan bemutatkozó elektromos GLC csak a nevében lesz közös a belsőégésű motoros társával, de egyébként hasonló méretben kínálja a modern elektromos autók minden előnyét. Újszerű hűtőmaszkját már megvillantották, most pedig az utasterébe pillanthatunk be.

Az elektromos GLC-ben lesz a legnagyobb képernyő, ami valaha Mercedesbe került.

A Hyperscreen opcióval a műszerfal teljes szélességét elfoglaló kijelző képátlója 39,1 colos, ami 99,3 centimétert jelent. Hyperscreen műszerfal más Mercedesben is volt már, de ott a közös üveglap alá három külön kijelző került. Most ezeket egyesítették egyetlen, hatalmas kijelzőbe, ami értelemszerűen jóval látványosabb megoldás.

Különleges a képernyő mátrix háttérvilágítása is, ami ezer darab LED-ből áll, és az intelligens zónasötétítés funkció azt is lehetővé teszi, hogy a kijelző két felének megvilágítását szabályozzuk. A márkára jellemzően szépek a galvanizált szellőzőnyílások és az ajtókon lévő hangszórórácsok, a középkonzolra két telefontartó került, vezeték nélküli töltéssel. Már a további részletekre sem kell várni, az elektromos GLC hamarosan bemutatkozik.

Ez is érdekelhet:

Jókora világító hűtőmaszkkal jön a legújabb Mercedes

A világító csillagocskák helyett pixelekkel kirakott maszkot kap az új elektromos GLC.

Shooting Brake változatban is itt a Mercedes-Benz CLA

Ha mindig is jobban bejöttek a kombik, ez érdekelhet. Benzines és elektromos változatban is jön a CLA Shooting Brake.

Megvillantotta magát az eddigi legfejlettebb Mercedes

Budapesten járt a vadonatúj CLA, megnéztük közelebbről.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés