A Mercedes hamarosan egy új elektromos autót mutat be, ami a GLC modellcsaládjának része lesz, és aminek egy részletéről mutatott egy képet. A világító csillagocskák helyett pixelekkel kirakott maszkot kap az újdonság.

Újabb stratégiával próbálkozik a Mercedes, ami az elektromos autókat illeti. Korábban a belsőégésű motoros modellek alapjára építettek elektromos hajtású változatot, így született az EQA, az EQB és az EQC is, vagy teljesen egyedi modellt terveztek, mint az EQE és az EQS. A nemrég bemutatott, vadonatúj CLA egyforma karosszériával, egyazon néven kínál benzines és elektromos változatot is, most pedig ezeket a módszereket kombinálják az új GLC-nél.

A jelenlegi GLC még nem olyan régi, 2022-ben jelent meg, nem ezt váltják le, hanem egy elektromos modellt mutatnak be ezen a néven

A GLC a márka egyik legsikeresebb modellje, a második generációja még nem is olyan régi, 2022-ben jelent meg. Az elektromos hajtású alternatívája az EQC volt, a Mercedes első nagy sorozatban gyártott elektromos autója, ami ugyanakkor műszakilag a belsőégésű motoros GLC alapjára épült, de egyedi formájú karosszériát és saját nevet kapott.

A csendben kivezetett EQC utódja idén ősszel érkezik, és a GLC családjának része lesz.
A középkategóriában az EQC volt a Mercedes elektromos autója, ennek az utódja lesz az új GLC
Megmarad a belsőégésű motoros GLC, hiszen még jó ideje van hátra a piacon, de az EQC utódja is GLC lesz,

egészen pontosan „GLC with EQ Technology”, azaz „GLC EQ technológiával” lesz a neve. A dizájnja egyedi, különbözik a benzinesétől, ahogyan a platformja is, hiszen ez már a 800 voltos elektromos rendszert használó padlólemezre épül, akár 480 lóerős teljesítményű motorral és egyenáramú villámtöltő esetében 320 kilowattos töltési teljesítménnyel.

A Mercedes már az utolsó simításokat végzi az elektromos GLC-n

Idén ősszel, a müncheni autószalonon már az elektromos GLC sorozatgyártású változatát leplezi le a Mercedes, és erről mutatott is egy képet. Már korábban jelezték, hogy visszatérnek a hagyományos hűtőmaszkokhoz, és az elektromos GLC is arra hasonlító, jókora nagy maszkot kapott. Közelebbről megnézve azonban kiderül, hogy

rengeteg világító pixel adja a maszk fényét, ami legalábbis különleges látványt kölcsönöz majd az autónak.
Nem világító csillagocskák lesznek a maszkon, mint a CLA-n, hanem világító pixelek

Alapáron füstüvegre hasonlító borítást kap az elektromos GLC krómkeretes maszkja, opcióként azonban összesen 942 darab világító fénypontot integrálnak bele. Megmarad a hatalmas háromágú csillag középen, és ahol a belsőégésű motoros modelleken a pálcák voltak, ott az elektromos autókon a hűtőnyílások lesznek. Gorden Wagener, a márka vezető dizájnere szerint ezzel az ikonikus maszkkal mutatják meg a Mercedes stílusának jövőjét.

Ez is érdekelhet:

A Mercedes legfontosabb modellje lesz az új GLC

120 kilométeres elektromos hatótávval jön a plug-in hibrid GLC.

Csak túl magasan volt a léc – Mercedes-Benz EQE 300

Úgy tűnik, hogy egyelőre még nem lehet valami egyszerre elektromos és igazi Mercedes, de az EQE 300 közelebb hozza egymáshoz a kettőt.

Megvillantotta magát az eddigi legfejlettebb Mercedes

Budapesten járt a vadonatúj CLA, megnéztük közelebbről.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Még mindig hidegrázós Hamilton és Verstappen utolsó köre arról a bizonyos Abu-dzabi Nagydíjról

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés