A Mercedes tovább folytatja a kompakt modellcsaládja megújítását, a GLA és GLB után nem sokkal ugyanis felfrissítette az alapjukra épülő elektromos autókat is, az EQA-t és a kecskeméti gyárban készülő EQB-t.

Még csak két éve, 2021-ben mutatta be a Mercedes a két legkisebb elektromos autóját, az EQA-t és az EQB-t, de mivel eljött az ideje, hogy a német márka teljes kompakt modellcsaládja megújuljon, ezért nem maradnak ki az elektromos belépőmodellek sem. A sort 2022-ben az A-osztály indította, idén év elején a CLA, majd a GLA és a GLB is megkapta a ráncfelvarrását.

Mivel az EQA és EQB tulajdonképpen a GLA és GLB alaposan átszabott változata, ezért a kompakt szabadidő-autók mintájára készült el a két elektromos autó megújult kiadása. Ha lehet, akkor még nagyobb lett köztük a különbség azzal, hogy

a hűtőmaszkot helyettesítő fekete panelről lekerültek a krómcsíkok, és apró háromágú csillagokkal díszítették azokat.
A fényszórókat és a hátsó lámpákat az aktuális divat szerint továbbra is fénycsíkkal kötötték össze,

de a lámpák már új formában világítanak. A belső térben az érintőgombos kormánykerék és az MBUX infotainment rendszer legfrissebb kiadása jelenti az újdonságot, javítottak a tolatókamera minőségén, és a vezetési asszisztensek tudása is kibővült.

A kisebb modell kínálata az EQA 250-nel indul, aminek első kerekeit 190 lóerős elektromotor hajtja, a nettó 66,5 kilowattóra kapacitású akkumulátorával 456-528 kilométer a hatótáv. Újdonság, hogy a szintén 190 lóerős EQA 250+

a 70,5 kilowattórás akkuval és a kisebb gördülési ellenállású abroncsokkal 496-560 kilométert képes megtenni egy feltöltéssel.

Az EQA választékában kétmotoros, összkerékhajtású modellek is vannak: az EQA 300 4Matic 228 lóerős, a 350 4Matic pedig 292 lóerőre képes, a kisebb akkumulátorral 411-459 kilométer a hatótávjuk. Az EQB-nél a 250+ indítja a választékot, és a két erősebb modell is elérhető, hasonló kapacitású akkumulátorral, 463-536 és 396-448 kilométeres hatótáv mellett.

A kecskeméti gyárban készülő EQB eddig is elérhető volt hétüléses változatban, de mostantól az ötüléses modellt akár gyári vonóhoroggal is lehet kérni, 1400 és 1700 kilogrammos vontatási kapacitással, 80 kilogramm terhelhetőséggel. A két megújult elektromos autó már idén ősszel rendelhető lesz, az első példányok 2024-ben érkeznek meg a kereskedésekhez.

Ez is érdekelhet:

Még jobbak lettek a kompakt Mercedesek

A dizájnt és a tartalmat is tovább finomították az A- és B-osztályon.

Megújult a Kecskeméten gyártott Mercedes CLA

Kecskemét csillaga egy kicsit fényesebben ragyog.

Okosabbak lettek a Mercedes kis szabadidő-autói

Jobb fényszórók, okosabb fedélzeti rendszer, akár játékokkal.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés