Nem kevesebbet állítanak a Mercedesnél, mint hogy az új CLA az eddigi legfejlettebb autójuk, és jobban megismerve a paramétereit nincs okunk kételkedni benne. Budapesten járt az elektromos hajtásra váltott kupéformájú limuzin, megnéztük közelebbről.
Büszkén vallják a Mercedesnél, hogy ők találták fel az automobilt, és száznegyven évvel Benz találmánya után azt mondják, hogy most újra feltalálták azt. Ha ez egy kis túlzás is, az biztos, hogy tiszta lappal fogtak hozzá a CLA új generációjának tervezéséhez, hogy ne csak tartsák a lépést, de egyenesen diktálják az iramot az elektromos autók közt.
Mindeközben a Mercedes is változik, prémiummárkából egyre feljebb pozícionált luxusautók gyártójává válik, és ez a kínálatán is látszani fog. A kompakt belépőt jelentő A-osztály és B-osztály hamarosan eltűnhet, de a divatos GLA és GLB utódot kap, mint ahogyan
a CLA is újjászületett, egy minden eddiginél nagyobb, fejlettebb és vonzóbb autó formájában.
Mindehhez pedig vadonatúj architektúrát fejlesztettek a Mercedesnél, ami arra hivatott, hogy az új belépőmodelleket átkalauzolja a jövőbe. Az új platformot elsősorban elektromos hajtásra tervezték, méghozzá 800 voltos rendszerre, de nem felejtkeztek el a belsőégésű motorokról sem, amelyek a következő években azért még viszik előre a piacot.
Csúcstechnika kompakt méretben
A vadonatúj CLA paraméterei mindenesetre lenyűgözők. A fronthajtású elődjével szemben az új modellben 272 lóerős elektromotor hajtja a hátsó kerekeket, és mivel az aerodinamikája a márkához méltón lenyűgöző – 0,21-es légellenállási együtthatója hasonló, mint a sokkal áramvonalasabbnak tűnő EQS-nek –, és a Mercedesnél most először hőszivattyúval is ellátták, ezért rendkívül takarékos.
Az elsőként bemutatkozó CLA 250 ezért nem kevesebb, mint 792 kilométeres hatótávot ígér, és a vele egyszerre érkező CLA 350 sem sokkal marad el mögötte. Az első kerekeket hajtó 109 lóerős elektromotorral együtt 354 lóerő a teljesítménye, 515 Nm nyomatékával villámgyorsan tud menni, és még mindig elmegy 771 kilométert egy töltéssel.
„Az elektromos korszak egyliteres autója”
Pár évtizeddel ezelőtt óriási kihívásként tekintettek a három litert fogyasztó, majd az egy litert fogyasztó autók megalkotására, és a Mercedesnél azt mondják, hogy az új CLA az „elektromos korszak egyliteres autója”, hiszen az energiafogyasztása éppen egy liter üzemanyag energiatartalmának felel meg.
Mivel az utóbbi időben kiderült, hogy még nem lehet teljesen átállni az elektromos autózásra, a Mercedes benzinmotorokkal is készült a CLA-hoz. Az orrába egy újonnan fejlesztett 1,5 literes, turbós négyhengeres kerül, 48 voltos hibrid rendszerrel, a nyolcfokozatú duplakuplungos váltóba épített elektromotorral, ami egészen sokat tudja egymaga vinni az autót.
Mindent az alapoktól
A műszaki alapokhoz hasonlóan a szoftveres tartalmat is a nulláról kezdték fejleszteni: a CLA-ban jelenik meg a Mercedes következő generációs infotainment rendszere. A különféle mesterséges intelligencián alapuló asszisztenseket sűríti egyetlen rendszerbe, de akár játszani is lehet a lenyűgözően széles műszerfal utasoldali képernyőjén.
Fedélzetén pedig több a hely, mint a CLA előző két generációjában, a kupéformájú limuzin méretei ugyanis tovább nőttek. A hossza három centivel 4,72 méterre növekedett, így már csak három centivel rövidebb egy C-osztálynál, míg a tengelytávján hat centit nyújtottak, ezzel 2,79 méteresre növelték. A 405 literes csomagterén kívül az orrában is van egy százliteres rekesz.
Csillagok százával
Budapesten, a belvárosi Fashion Streeten néztük meg közelebbről a vadonatúj CLA egyik első előszériás példányát, amely a régiót járja, és csak pár napot töltött az országban. Bár még csak egy nagyra nőtt kalitkában láttuk, az így is kiderült, hogy az arányait nagyon eltalálták a Mercedesnél, az áramvonalas kupéformájú limuzin végtelenül elegáns lett.
Új generációjához új arcot alkottak a Mercedesnél, és a fénycsíkkal összekötött fényszóróknál is érdekesebb, hogy a hűtőmaszkot helyettesítő panelre összesen 142 apró csillagocska került, ezek a nagy emblémával együtt világítanak, és még a hátsó lámpákban is a Mercedes háromágú csillagát fedezhetjük fel.
Too much vagy sem, de roppant látványos.
Előző két generációját csakis Kecskeméten gyártották, ehhez képest az új CLA már nem nálunk, hanem a németországi Rastattban készül majd. Mégsem kell sokat várnunk rá, már a nyáron az utakra kerülnek az első példányok, akkor az árát is tudni fogjuk annak a Mercedesnek, ami új korszakot kezdhet a márka régóta íródó történetében.
Ez is érdekelhet:

















