Nem tökéletes, de kényelmes és csöndes, egy feltöltéssel messzire megy a Mercedes-Benz EQE, amit minden hibája ellenére is szerettem használni. Olyan magasan van a léc, hogy rendes E-osztálynak még nagyon kevés volna, de elektromos Mercedesnek már egész jó az EQE 300.

Gyorsan és ritkán lehet tölteni, ezért önmagában nagyszerű a hátsókerekes EQE 300.

Tapasztalt és elvakult villanyautósok szaladtak már rövidebb pórázzal is sokkal messzebbre, de én elvtelenül rajongok a belsőégésű motorokért, nem szeretek ezernyi applikációt letölteni a telefonomra, kamion mögött lopni a szélárnyékot és hadakozni a hibát sipákoló töltőoszlopokkal. Ezért imádtam a Mercedes-Benz EQE 300-at, aminek saját kártyájával, applikációjával, menüből is indítható töltésével és legfőképpen a tisztességes hatótávjával mindent meg lehet oldani, ami a töltéshez vagy a kilométerek százain át tartó úthoz kell.

Sokan csak ígérték, de a Mercedesnél valóban működik a különböző töltőket összefoglaló csomag, amit egy számlához és az autóhoz társítva nagyon megkönnyíti az otthontól távol eső töltéseket. A Mercedes Me Charge kártyát elég csak az oszlophoz érinteni és kész, ha pedig ez nem megy, akkor az autó menüjéből vagy a kiváló telefonos applikációból is el lehet indítani a töltést, a pénzügyeket meg rendezi a gép.

Mivel az autó navigációs rendszere látja a kártyával elérhető töltőket, ezért akár előre a töltéshez tudja temperálni az folyadékhűtéses akkumulátort. A váltakozó áramú (AC) töltés maximuma 11 kW, de akinek ennél drágább az ideje, az felár ellenében 22 kW-ost is vásárolhat. Egyenáramú töltéssel (DC) akár 170 kW-tal zúdulhat az energia az EQE bruttó 100 kWh-s akkumulátorába, így 10-ről 80 százalékra 31 perc alatt töltődik.

Nem kellett különösebben klímázni és a fűtésre sem sokáig volt szükség reggelente azon az ideális októberi héten, amikor a Mercedes-Benz EQE 300-at használtam, tehát könnyedén mutathatta a legjobb oldalát. A fogyasztás rendre 17,5 kWh/100 km környékére jött ki, tehát bőven 500 kilométer felett lehet vele autópályán rendes tempóban haladni. Anélkül, hogy félénken behajtott tükrökkel, vitorlával a tetején kéne spórolni.

Elméletem szerint egyes villanyautókból nem kell tovább menni az alapmodellnél, és az EQE is pontosan ilyen.

Remek példa erre a BMW i4-es is, melynek az 544 lóerős mindentbele változata, az i4 M50 egy kellemetlenül darabos rémség, a hátsókerekes eDrive40 pedig üvöltő sorhatos motor nélkül is egy remek BMW, amit jó használni és jó vele autózni. Pontosan ez a helyzet az EQE 300-zal is, aminek 2,4 tonnáját egyetlen 245 lóerős villanymotor löki előre, és ennél több nem is kell hozzá. 550 Nm nyomatéka van, tehát - az 1000 kilométeres hatótávot leszámítva - simán tudja azt, amit korábban egy 3,0 literes, V6-os turbódízel.

Elöl négylengőkaros, hátul térlengőkaros futóműve van, az alapváltozatban nincsen összkerék-kormányzás és légrugózás, mégis végtelenül komfortosan fut. 10 fokot tekerő hátsó kerekek nélkül is bámulatosan fordulékony, távoli tompa dübörgésekkel libben át a villamossíneken, olyan finoman rugózik, ahogyan egy Mercedeshez illik. A kormányzás, a fék és a gázreakció is éppen annyira szintetikus, hogy eszembe se jusson gyorsabban menni a nyugalomnál.

3,1 méteres tengelytávja miatt vannak olyan mélygarázsok és fekvőrendőrök, ahol akaratlanul is lekoccan az alja, a szűkre szabott és lapos szögben döntött ablakok miatt pedig olyan a 4,9 méter hosszú EQE, mintha beláthatatlanok volnának a dimenziói. Vaskosak a tetőoszlopok, nagyok a holtterei, előre és hátra pedig annyira kis résen át kell néznem a külvilágot, hogy már tudom, milyen levélnek lenni egy postaládában. Kevés hozzá a sima tolatókamera, ez a kilátástalanság megköveteli a 360 fokos kamerát.

Sima LED-es fényszórói is remekül világítják be az éjszakát, a vezetéstámogató rendszerei pedig észrevétlenül működnek. Nem mérték bő kézzel az üvegfelületeket, ezért a holttérfigyelőnek bőven van dolga, a sávtartó enged vezetni, a távolságtartós adaptív tempomat természetes ütemben gyorsít és fékez, itt minden rendben van.

Annyi csillag ragyog benne, mint az égen, de ez kevés egy Mercedeshez.

Kényelmesek az ülései és a keret nélküli ablakok ellenére is olyan csend van benne, amit a Rolls-Royce Spectre is megirigyelhet, de az EQE utastere nagyon távol áll attól a minőségérzettől, amitől Mercedes egy Mercedes. Itt most nem arra gondolok, hogy hiányozna a faltól falig üveglap alá tuszkolt Hyperscreen, mert nélküle sokkal jobb az EQE műszerfala, hanem az anyagok, az összeszerelés és az általános ergonómia méltatlan.

Minden átkozott eleme recseg vagy ropog. Nem lehet olyan ponton megfogni az ajtókárpitot, ahol ne izegne vagy mozogna valami rajta, a kormány érintőgombjait összefoglaló panel szintén mocorog, a műszerfal és a tetőn lévő konzol is nyöszörög. Az álló formátumú érintőképernyő alatti praktikus rekesz zongoralakk fedele rettenetesen öregszik már néhány ezer kilométer után is. A turbina formájú légbeömlők viszont gyönyörűek, ahogyan az indítógomb gallérja is szép részlet.

Közel akkora a tengelytávja, mint egy hosszított W140-es S-osztálynak, szóval nem szűkös autó. A hátsó ülőlap és a támla szögével olyan ügyesen játszottak, hogy alig feltűnő az elektromos autókra jellemző magas padló. Kompromisszumokat kíván a megfelelő vezetői pozíció, hiszen a műszerfal előttem tornyosul, a kormány mögötti digitális műszeregység pedig pont abban a magasságban van, hogy a karima kitakarja az óracsoport pixeleit.

Utasterében könnyű elhelyezni a mindennapi kacatokat az ajtózsebekben és a könyöklőben, csak az első két utasnak fejenként két USB-C csatlakozó jut. A nagyobb holmikhoz viszont kevés a 430 literes csomagtartó, és ebből még elvesznek a töltőkábelek táskái is. A Mercedes EQE hiába az alapoktól elektromosnak tervezett autó, az orrában külön tárolóhely a kötelező felszereléseknek.

Nem úgy néz ki, mint egy klasszikus limuzin, mert a szélcsatorna rajzolta.

Őrületesen szexi tanulmányautó a Mercedes EQXX, de az EQE messze nem abban az értelemben áramvonalas. Kiváló a 0,22-es alaktényező, de a kilencvenes évek silány amerikai autóira emlékeztető cab forward dizájn miatt én szívesen nézegettem sokáig. Ugyanezt a hajtást viszont szívesen fogadnám egy hagyományosabb és jobban összerakott csomagolásban.

Kétszázötven kilométer után ötven százalékos töltöttséggel értem el Budapestről Bécs szívébe a Mercedes-Benz EQE 300-zal. Ezek után úgy gondolom, hogy ideje lesz fiókba tennem a hatótávval kapcsolatos szorongásaimat, mert minden bosszantó aprósága ellenére egy ilyen elektromos szedánnal simán utaznék messzebbre is.

Ez is érdekelhet: