Vihar söpörte autópályák, csúszós vizes utak vagy göröngyös országutak: a Mercedes untertürkheimi tesztpályáján minden forgatókönyv lejátszható. A bámulatos komplexumot 55 éve nyitotta meg az autógyártó, elmeséljük a kezdeteket.
55 évvel ezelőtt, 1967-ben alapos bővítést követően készült el a Mercedes-Benz untertürkheimi tesztpályája, és ennek alkalmából a cég 1967. május 9-én megmutatta a médiának az egyébként szigorúan titkos létesítményt. A korábbi pálya a meghosszabbításával ideálissá vált a tartóssági, illetve a nagysebességű és az egyenetlen utakon végzett tesztekhez. A lehetőségek éppen olyan változatosak voltak, mint a Mercedes modellpalettája – és a fél évszázados tesztpálya a mai napig hozzájárul az újdonságok fejlesztéséhez.
A gazdasági csoda szülötte
Az ötvenes évekre a Mercedes-Benz kínálata jelentősen kibővült: limuzinok és sportautók, teherautók, buszok és versenyautók alkották a választékot, amivel gyakorlatilag minden célra kínáltak egy tökéletes megoldást. A portfóliót pedig folyamatosan bővítették, finomították és továbbfejlesztették, ahogyan a kereslet is egyre nőtt a „gazdasági csoda” időszakában. Mindez komoly kihívások elé állította a fejlesztési osztályt. Ahhoz, hogy a mérnökök meg tudjanak felelni ezeknek a kihívásoknak, szükség volt egy sokoldalú tesztpályára a cég egyik nagy üzemében. A kérdés fontosságát Dr. Fritz Nallinger, a Daimler akkori fejlesztési vezetője már 1953-ban hangsúlyozta a vállalat igazgatótanácsának.
Nallinger azt javasolta, hogy az untertürkheimi üzem mellett, a cég tulajdonában lévő keskeny földterületet használják fel egy tesztpálya építésére. A tervpályázatot 1955-ben nyújtották be Stuttgart városának, és a beruházásnak 1956-ban már zöld utat adhatott a Daimler-Benz AG igazgatótanácsa.
Már az akkori tervek tartalmazták azt a részt, amelyik koncentrikusan elhelyezett körkörös pályákat tartalmazott,
különböző burkolatokkal, ahol bazalton, betonon, csúszós aszfalton és macskakövön is tesztelhetők a járművek. Az integrált locsolórendszer pedig lehetővé tette a nedves felületen való tesztelést.
Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a tesztpálya ebben a formájában még mindig nem felelt meg a személyautó- és haszonjármű-tesztelő részlegek sokrétű igényeinek: a mérnökök olyan létesítményeket kerestek, amelyek lehetővé teszik a nagy sebességű, tartós és durva utakon történő tesztelést. Azt is szerették volna, hogy a haszonjárműveket meredek emelkedőkön is tesztelhessék. A létesítményt ezért fokozatosan bővítették az évek alatt, hogy mindezeket az ötleteket valóra váltsák.
A döntött kanyar csodája
A tesztpályán végzett tevékenységek általában titokban zajlanak, hiszen végül is itt próbálja ki a Mercedes a bemutatásra szánt jövőbeli modellek prototípusait. A bővített és továbbfejlesztett létesítmény elkészülte után a Mercedes mégis megragadta az alkalmat, hogy 1967. május 9-én bemutassa a médiának a legújabb büszkeségét. A korabeli képeken jól látszik, hogy mennyire korszerű és átgondolt komplexumról van szó.
A tesztszakaszok összes hossza több mint 15 kilométert tett ki, ebből 3018 méter a nagysebességű tesztpálya. A két párhuzamos pályát 100 méter átmérőjű döntött kanyarok kötik össze, és akkoriban az 5 és 70 százalék között lejtő kanyar a 90 fokos dőlésszögű oldalával valóságos csodának számított.
A döntött kanyarban elméletileg 200 km/órás sebesség elérése is lehetséges, de ez fizikailag szinte elviselhetetlen lenne egy ember számára.
A hosszú távú tesztelés érdekében azonban rendkívül fontos volt, hogy a meredek kanyarban 150 km/órás sebességgel tudjanak áthajtani anélkül, hogy a kezük a kormánykeréken lenne. Ezen a ponton ugyanis már nem hatnak oldalirányú erők az abroncsokra, és a jármű a hajmeresztő kanyarban mindenféle kormányzás nélkül a pályán marad. A vezető súlya mindeközben 3,1-szeresére nő, és valósággal az ülésbe nyomja.
Az ország legrosszabb útja
A tesztpálya másik nélkülözhetetlen része volt a „Heide”, egy olyan egyenetlen útpálya, amit Németország északi részén található Lüneberger Heide természetvédelmi területen át vezető, különösen rossz minőségű útszakasz ötvenes évekbeli pontos mására építettek meg, innen ered a neve is. A Mercedes itt a különféle kátyús, valamint az úgynevezett mosódeszka- és csontrázó-szakaszokon alapos teszteknek vetette alá az új modelleket. Az itt végzett tesztek annyira megterhelők az emberi szervezetnek, hogy a tesztpilótáknak kétóránként váltaniuk kellett egymást. A létesítmény további érdekessége a terepjárók és haszonjárművek számára épült extrém pályák, valamint a rugóutak, kirugózás tesztelésére használt szakaszok.
A kedvezőtlen időjárási körülményeket egy 34 méter hosszú oldalszél-szakasszal szimulálják, ezt 16 befúvóval látták el, amelyeket úgy terveztek, hogy akár 100 km/órás széllökéseket is ki tudjanak fejteni. A szlalom akkoriban világújdonságnak számított, ezt a járműtesztek vezetője, Rudolf Uhlenhaut vezette be. A pályaszakaszt a felfüggesztések stabilitásának tesztelésére tervezték nagy sebességnél és hirtelen sávváltásnál, és
a rendszer az útfelületbe épített mérőhurok segítségével elektronikusan továbbította az adatokat.
Ezeket arra használták fel, hogy a tesztpilótával együtt elemezzék a felfüggesztések beállítását, a pontosság érdekében pedig a teszteket minden esetben radarral mérték, és filmre is rögzítették.
Jól látható, hogy a Mercedesnél már a hatvanas években mennyire fejlett szinten tartott a járművek tesztelése, ami végső soron az abban a korszakban gyártott autók minőségén és tartósságán is érzékelhető volt – a kimerítő tesztelés pedig a mai napig magától értetődő része az új modellek fejlesztési folyamatának.
Ez is érdekelhet: