A Ferrarit másolná a Mercedes.

A legkisebb F1-es csapat, a Haas gyakorlatilag a Ferrari fiókcsapataként működik, ami azt jelenti, hogy a maranellóiak motortechnikával és mindenféle fejlesztéssel látják el az említett kiscsapatokat.

A hírek szerint a Williams is beérné hasonló pozicíóval – csak mentse meg valaki a csapatot alapon –, a grove-iak pedig azt szeretnék, ha a Mercedes karolná fel őket, és ez állítólag az aktuális világbajnok istállónak sem lenne ellenére:

„Azt már láttuk, hogy a Ferrari és a Haas között működik ez a rendszer, méghozzá mindkét fél számára. Ez a rendszer egyelőre nagyon sikeres és természetesen a mi gondolataink is elmentek ebbe az irányba, akár a Williamsszel vagy a Force Indiával is együtt lehet működni.”

Toto Wolff szerint tehát egyáltalán nem kizárható egy szorosabb partnerkapcsolat valamelyik csapattal, de csak 2019-től, mert egyelőre az idei szezonra koncentrálnak.

Jelenleg egyébként úgy fest a felállás, hogy a Williams és a Force India is Mercedes-motorokkal fut, utóbbi pedig még a váltót és a teljes hidraulikus rendszert is megkapja.

Eközben meg...

Merőben meglepő fordulat a Ferrarinál

Egészen eddig úgy tűnt, hogy a Ferrari baromi vaskalapos, ha az F1-ről van szó.

(Fotó: Getty Images)
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
19% Nem, tök jó, hogy van.
59% Azonnal, értelmetlennek tartom.
22% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés