James Dean is hozzájárult ahhoz, hogy legendává váljon a 1949-es Mercury Eight Coupé, ami most egészen figyelemreméltó módon kezdett új életet. Egy Tesla Model S elektromos hajtását rejtették el benne.

A Haragban a világgal tette végképp ismertté a Mercury ’49-es kupéját, ami mára a megbecsült veteránok közé tartozik. Nemrég megmutattuk, hogyan lett csillogó klasszikus egy menthetetlennek tűnő darabból, és bár a képeken látható példány is úgy néz ki, mintha most leltek volna rá egy pajtában, ez már a kész autó.

A helyenként rozsdás, szürkészöld karosszéria csak a látszat,

ezt a Mercury kupét az utolsó csavarig felújították. De nem a megszokott módon, hiszen az eredeti nyolchengeres helyére egy Tesla Model S elektromos hajtáslánca került. 422 lóerőre képes, az akkumulátor 85 kilowattórás, amit 90 perc alatt lehet feltölteni, a hatótáv 240-320 kilométer közötti.

Az Icon műhelyének munkáját dicséri, hogy a Mercury látszólag teljesen hagyományos veteránnak néz ki.

A töltő csatlakozóját az eredeti tanksapka mögé, illetve egy másik szabványét a rendszámtábla mögé rejtették, és a motortérbe pillantva az elektromos hajtáslánc elemeit is úgy rendezték el, mintha egy V8-as lenne a kupé orrában.

Az utasteret eredeti mintájú kárpitok borítják, de feltűnhet, hogy a bőrhuzatú kormánykerék mögött színes képernyő mutatja a régies stílusú számlapokat.

Az Icon Derelict névre keresztelt modernizált veterán megmutatja, hogy egy elektromos autó is lehet stílusos. Egyelőre csak ebben az egy példányban, egyedi megrendelésre készült, és hamarosan az utakat rója majd.

Ez is érdekelhet:

Gyártásba kerül az elektromos hajtású Jaguar E-Type

2020-tól sorozatban építi az elektromos klasszikust a Jaguar.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés