Izgalmas véghajrára lehet számítani a hátralévő négy versenyhétvégén.
A 2025-ös Formula–1-es idény a célegyenesbe fordult, ugyanis már csak négy versenyhétvége maradt a naptárban, köztük két sprintfutammal, valamint két amerikai és két ázsiai helyszínnel.
Az amerikai dupla forduló – az Amerikai Nagydíj és a Mexikói Nagydíj – után egy hét pihenő vár a mezőnyre, majd november 7–9. között következik a São Pauló-i Nagydíj. A brazíliai versenyhétvége ráadásul sprintfutamos, vagyis több pont gyűjthető, ami akár döntő is lehet a világbajnoki harc szempontjából. Ha Lando Norris lendülete kitart – ebbe beleértve azt is, hogy a tabella második és harmadik helyezettje, azaz Oscar Piastri és Max Verstappen sem tud (jelentősen) faragni a hátrányából –, akkor egyértelműen ő lép elő a világbajnoki cím legnagyobb esélyesévé.
São Paulo után aztán ismét egy rövid szünet következik, mielőtt az idény a záró triplahétvégébe torkollik
- a november 20–22-i Las Vegas-i Nagydíjjal,
- a november 28–30-i sprintfutamos Katari Nagydíjjal és
- a december 5–7-i szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjjal.
Lando Norris a Mexikói Nagydíjon aratott fölényes győzelmével vette át a vezetést a világbajnoki tabellán a pilóták között, előnye azonban csak egyetlen pont csapattársával, az előző tizenöt futamon keresztül vb-éllovas Oscar Piastri előtt, míg a harmadik Max Verstappennel szemben ez 36 pont. A hátralévő négy futamon és két sprintfutamon összesen még 116 pont szerezhető.
Minden esély megvan rá, hogy a világbajnoki küzdelem egészen az utolsó fordulóig tart, vagyis az utolsó négy versenyhétvége minden eddiginél nagyobb izgalmakat hozhat.
(Fotó: Getty Images)
Ez is érdekelhet: