Ennél simább futama és győzelme még nem volt Lando Norrisnak, de Oliver Bearman nála is nagyobbat versenyzett.
Lando Norris a komplett mezőnyt tönkreverve szerezte meg a pole pozíciót a Mexikói Nagydíj időmérőjén, miközben a világbajnoki éllovas csapattársa és egyben a legnagyobb riválisának számító Oscar Piastri csak a hetedik rajtkockát csípte el. A rajtrács:
A McLaren brit pilótája remekül kapta el a rajtot, és a kaotikus első kanyarban, ahol négy autó is az első helyért csatázott, higgadtan megőrizte vezető pozícióját. Innen pedig már nem volt megállás: magabiztosan építette ki előnyét, amit senki sem tudott veszélyeztetni, és végül több mint félperces fölénnyel ért az első helyen célba.
Norris tehát rajt-cél győzelmet aratott a Mexikói Nagydíjon, ezzel pedig átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben – egyetlen ponttal megelőzve csapattársát, Oscar Piastrit.
Mögötte Charles Leclerc végzett a második, Max Verstappen pedig a harmadik helyen, de a monacói csak a szerencsének köszönheti helyezését, ugyanis a futam hajrájában a négyszeres világbajnok elképesztő tempóban üldözte, és az utolsó két körben már egy másodpercen belül autózott mögötte, egy virtuális biztonsági autós fázis azonban megakadályozta, hogy Verstappen megelőzhesse őt, aki így kénytelen volt megelégedni a harmadik hellyel.
Bár Norris győzött és ezzel átvette a vezetést a vb-pontversenyben, Oliver Bearman ellopta a show-t a brit pilóta elől Mexikóban. A Haas fiatalja a kilencedik helyről rajtolva bravúros versenyzéssel egészen a negyedik helyig kapaszkodott fel, ami eddigi F1-es pályafutása legjobb eredménye – nem is kérdés, hogy nálunk ő a nap versenyzője.
A világbajnokságot az előző tizenöt futamon keresztül vezető Oscar Piastri csak az ötödik helyen végzett, így minimális hátrányba került Norrisszal szemben a világbajnoki pontversenyben, de abban egészen biztosak lehetünk, hogy a harc köztük még messze nem dőlt el – és még Verstappent sem szabad leírni.
A Mexikói Nagydíj végeredménye:
-
1. Lando Norris McLaren
-
2. Charles Leclerc Ferrari
-
3. Max Verstappen Red Bull Racing
-
4. Oliver Bearman Haas
-
5. Oscar Piastri McLaren
-
6. Andrea Kimi Antonelli Mercedes
-
7. George Russell Mercedes
-
8. Lewis Hamilton Ferrari
-
9. Esteban Ocon Haas
-
10. Gabriel Bortoleto Kick Sauber
-
11. Júki Cunoda Red Bull Racing
-
12. Alexander Albon Williams
-
13. Isack Hadjar Racing Bulls
-
14. Lance Stroll Aston Martin
-
15. Pierre Gasly Alpine
-
16. Franco Colapinto Alpine
-
17. Carlos Sainz Jr. WilliamsKiesett
-
18. Fernando Alonso Aston MartinKiesett
-
19. Nico Hülkenberg Kick SauberKiesett
-
20. Liam Lawson Racing BullsKiesett
A szezonból négy futam és két sprintfutam még hátravan, a szezon hajrája pedig minden eddiginél szorosabbnak ígérkezik. Így áll a vb-pontverseny a pilóták és a konstruktőrök között a Mexikói Nagydíj után:
A szezon két hét múlva a sprintfutamos Brazil Nagydíjjal folytatódik.
(Fotó: Getty Images)
Ez is érdekelhet: