A legextrémebb Miniket építő kaliforniai cégnél újabb izgalmas ötlettel álltak elő, és egy Tesla elektromos motorját szerelték a klasszikus kisautóba. A Super Cooper EV-vel lehet meglepetést okozni, az biztos.

Super Cooper néven épít egészen extrém Miniket a kaliforniai Gildred Racing, például a Playeren is bemutattuk már azt a példányt, amiben a Hondától származó V6-os motort építettek az első ülések mögé. Most egy másik Minit elektromos hajtásúvá alakítottak, méghozzá nem akárhogyan, hiszen egy Tesla motorja került bele.

1971-ben készült ez az Austin Mini, amit alaposan felújítottak, a kék fényezésével, szürke tetőjével és kockás kárpitjával akkor is bámulatosan stílusos lenne, ha az eredeti, 998 köbcentis motorja hajtaná.

A saját benzinese helyett azonban egy Tesla Model S-ből származó elektromotor hajtja az első kerekeket.
Az apró Mini teljesítménye ezzel 300 lóerőre nőtt, bár azt nem árulták el, milyen gyorsan éri el a százas tempót,

de biztosak vagyunk benne, hogy lehet vele meglepetést okozni. Az eredeti motorja és a csomagtere helyére is lítiumion-akkucsomagot zsúfoltak, a 31 kilowattórás kapacitás pedig 250 kilométeres hatótávra elég.

A Gildred Racing várja a megrendeléseket a Tesla-motoros Minire, és aki nem akar két évet várni az egyedi igények alapján épített autójára, a képeken látható prototípust is elviheti. A Super Cooper EV – aminek a futóművét és a fékrendszerét is a nagyobb teljesítményhez igazították – 110 ezer dollárba kerül, ami 38 millió forintnak felel meg.

Ez is érdekelhet:

Vannak gyors Minik, és van ez a Mini egy Honda V6-osával

A hátsó ülések helyére szerelt motorja 550 lóerős.

Őrületes móka lehet a hátsókerék-hajtású modernizált Mini

A Singer receptje szerint készült a stílusos apróság.

Régi Nissan Leafből lesz elektromos a klasszikus Mini

Hajtanál a városban egy elektromos Minit?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
12% Igen, tetszett.
35% Igen, de csalódás volt.
15% Még nem, de megnézem.
38% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés