Piros zászlóval ért véget a Monacói Nagydíj időmérője.

A szezon hetedik, monacói versenyhétvégéjének szabadedzéseit is a Ferrari és a Red Bull uralta, csakhogy Charles Leclerc most Sergo Pérezzel volt inkább harcban – csapattársaik, azaz Carlos Sainz Jr. és Max Verstappen lemaradása ráadásul egészen jelentősnek tűnt.

A jó rajtpozíció itt nagyon sokat számít, tekintve, hogy a monte-carlói pálya a versenynaptár egyik legszűkebb helyszíne, vagyis nem annyira sok előzést hozó pályáról van szó. A szakértők úgy tartják, hogy aki megszerzi a pole pozíciót, az 90%-ban szinte már futamgyőztesnek is mondhatja magát.

A Monacói Nagydíj időmérőjét elvitte a Ferrari: Leclerc-é a pole, mellőle pedig Sainz rajtolhat.

A második sor természetesen a Red Bullé lett, Pérez és Verstappen sorrendben. Az osztrák istálló ugyanakkor bosszankodhat a mexikói pilótája miatt, aki utolsó gyors körén kicsúszott és a falba rakta autóját az alagút bejáratánál, ráadásul a mögötte érkező Sainz már nem tudta elkerülni a vele való ütközést és belecsapódott, így az időmérőt 30 másodperccel vége előtt piros zászlóval intették le.

A futam – magyar idő szerint – vasárnap 15:00-kor rajtol el, az M4 Sport élőben közvetíti.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Szakíthat az F1 és az FIA, megszűnhet az F1

Nem túlzás azt állítani, hogy megszokhatatlan lenne, ha az autósport királykategóriáját nem Forma–1 néven látnánk.

Nem is akárkire cserélheti le Vettelt csapata

Többszörös világbajnok válthatja a többszörös világbajnokot az Aston Martinnál.

Úgy tűnik, Lewis Hamilton lázadása célt ért, meghátrált az FIA

További három futamra kaptak haladékot a pilóták.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve