Nem lesz ott a királykategória mezőnyében a következő szezonban az előző három vb ezüstérmese, Andrea Dovizioso.

Azt már hónapok óta tudni, hogy Dovizioso nem hosszabbít a Ducatival, és azt is, hogy a lehetőségei igencsak korlátoltak a 34 éves olasznak. Konkrétan egyetlen reális opciója maradt mostanra, mégpedig az, hogy a Yamaha tesztpilótája lesz. Ezt viszont visszautasította,

így egészen biztos, hogy a következő szezonban nem lesz ott a királykategória mezőnyében.

Egy évet így biztosan kihagy, állítólag addig a motokrosszra fog koncentrálni, és azt reméli, hogy 2022-ben talál majd csapatot magának. Akkorra viszont már 36 éves lesz, kérdés, hogy melyik csapat lát majd még fantáziát benne.

Dovizioso 2001-ben mutatkozott be a gyorsaságimotoros-világbajnokságon, 2004-ben a 125 cm3-es között világbajnok lett, 2008-ban került fel a MotoGP-be, ahol egyszer volt harmadik, háromszor pedig második a pontversenyben.

Az idei szezonban – Márquez kiesésével – lehetősége nyílt a világbajnoki cím megszerzésére, volt is egy futamgyőzelme, de két versennyel a vége előtt csak hatodik a tabellán.

A hétvégi futamon:

A lehető legjobbkor szerezte meg karrierje első győzelmét a MotoGP-vb listavezetője

A Suzuki számára tökéletes futam volt a valenciai, a Yamaha számára viszont rémálomszerű.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy kamion durrdefektjét rögzítette az autópálya-kamera

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
31% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés