A legendává vált Niva mellett más gyártók is fejlesztettek terepjárót a Szovjetunióban, például a Moszkvicsnál évtizedeken keresztül kísérleteztek egy offroad-járművel, ami végül sosem került sorozatgyártásba.
A második világháború tanulságaként a Szovjetunióban is felismerték, hogy szükség lenne egy könnyű terepjáró járműre, ezért már az ötvenes években elkezdődött a munka a moszkvai autógyárban. A prototípus talán nem is titkoltan hasonlított az amerikai Willys Jeepre, de számtalan gyermekbetegséggel küzdött, amiért végül jegelték a projektet.
1959-ben ismét elővették a terveket a Moszkvicsnál, 415 és 416 néven egy nyitott és egy zárt tetős változat is készült a terepjáróból. Megpróbálkoztak az eredeti konstrukció hibáinak kijavításával, de hamarosan kiderült, hogy
rossz kilátása, nehézkes kezelhetősége és gyengécske 45 lóerős motorja miatt ez a típus sem éri meg a gyártást.
A harmadik kísérlet a hetvenes évek elejére tehető, amikor már versenytársa is akadt a Moszkvicsnak.
Párhuzamosan a Ladánál is folyt a munka, de az önhordó karosszériás Nivával szemben az immár 2150-nek keresztelt Moszkvics-terepjáró alvázas felépítésével, laprugós futóművével és hátsó differenciálzárjával masszívabbnak ígérkezett.
Az 1,5 literes, 67 lóerős motorja és négyfokozatú váltója a Moszkvics korabeli személyautójából származott, kisebb oktánszámú benzinnel is működött, a két tankjába összesen 60 liter üzemanyag fért. Míg a Nivát városi és országúti használatra is alkalmassá tették, addig
a Moszkvics terepjáróját elsősorban a kíméletlenebb vidéki életre szánták.
Bár az eltérő tulajdonságaikkal a Niva és a Moszkvics-terepjáró megfért volna egymás mellett a piacon, az utóbbi sosem került gyártásba. Viktor Nyikolajevics Poljakov, a Zsigulit gyártó VAZ első vezére került ugyanis az orosz autóipari minisztérium élére 1976-ban, és érthető módon csak a Niva sorozatgyártásának adott zöld utat.
Ez is érdekelhet: