A csapat technikai vezetője szerint több ok miatt is kézenfekvő volt a címvédő autóját alapul venni.

Noha a szabályok 2019-hez képest csak minimálisan változtak az új idényre, a tavalyi hetedik helyezett Racing Point egy teljesen újratervezett autóval rukkolt elő. Az RS20 azonban szinte ugyanúgy néz ki, mintha egy az egyben az előző idényes Mercedesről koppintották volna:

Eau rouge on Twitter

2020 RP20 vs 2019 W10 Credit: Sercan_the_Entrtnr #F1Testing #F1

Természetesen nagy a zúgolódás most miatta, a szabályok értelmében ugyanis a csapatok nem vehetnek egymástól formaterveket, csak olyan bizonyos alkatrészeket és részegységeket, amik nem szerepelnek a tiltólistán.

A Racing Point technikai vezetője, Andrew Green egyébként bevallotta, hogy egy teljesen új autót terveztek, amely során a leggyorsabb autót, vagyis a 2019-es Mercedest vették alapul. Szerinte ez már csak azért is kézenfekvő volt számukra, mert nemcsak a motort, a váltót és az első és hátsó felfüggesztést vásárolták a címvédőtől, de annak szélcsatornájában is dolgoznak.

Ez a dolog egyébként nem újdonság, hiszen az Alpha Tauri az anyacsapatától, a Red Bulltól vesz alkatrészeket, míg a Haas a Ferraritól, ugyanakkor egyik istálló autója sem ennyire szembetűnően a nagyok másolata.

Az új koncepció annyira jól sikerült, hogy a csapat mexikói pilótája, Sergio Pérez Lewis Hamilton és Valtteri Bottas mögött a harmadik helyen zárta a barcelonai teszthét első napját.

Formula 1 on Twitter

?Day one is complete! #F1Testing

Az Alfa Romeó-s Kimi Räikkönen egy ponton – amikor éppen Valtteri Bottas állt az élen Sergio Pérez előtt – meg is jegyezte, hogy „két Mercedes vezet…”.

(Forrás: motorspor.com, Autosport, M4 Sport, GP Hírek, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve