El is árulta, hogy miért.

Az újonc Isack Hadjar a Formula–1-es idény egyik meglepetésemberének számít, csapata, a Racing Bulls 28 pontjából 21 pontot ő szállított, ezzel pedig kilenc futam után a világbajnoki tabella kilencedik helyén áll a pilóták között. Nem is csoda, hogy a 20 éves pilótát máris szóba hozták a Red Bull-lal, mint Cunoda Júki lehetséges utódjaként.

A Racing Bulls vezérigazgatója, Peter Bayer egyértelművé tette, hogy nem szeretné elengedni Hadjart, aki a hétvégi Kanadai Nagydíj előtt maga is arról beszélt, hogy nem szeretne még a nagycsapathoz kerülni, mert nem érzi magát még készen rá, és inkább még a folyamatos tanulásra helyezné a hangsúlyt:

„Egyértelműen nem érzem késznek magam. Ez tény. Jó, hogy itt gyűjthetem a tapasztalatot. Nagyon élvezek minden hétvégét, és rengeteget tanulok. Ez egy olyan autó, amit örömmel vezetek, úgyhogy majd meglátjuk, mit hoz a jövő, de a Red Bull juniorjaként az a természetes út, hogy oda kerüljek egyszer.”

Hadjar szerint a Red Bull második ülésével kapcsolatos közelmúltbeli történések fényében – hogy korábbi és jelenlegi Racing Bulls-os csapattársai, Liam Lawson és Cunoda Júki is küszködtek – egy túl korai előléptetés talán nem tenne jót a pályafutásának.

(Forrás: Motorsport.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Nehogy lemaradj a Kanadai Nagydíjról!

Mutatjuk, hogy magyar idő szerint mikor rendezik a futamot, az időmérőt és a szabadedzéseket.

Végleg befellegzett Chris Hornernek a Red Bullnál?

Úgy tűnik, már csak idő kérdése, mikor meneszti Chris Hornert a Red Bull.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Még mindig hidegrázós Hamilton és Verstappen utolsó köre arról a bizonyos Abu-dzabi Nagydíjról

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés