Jelentősen változások jönnek az olasz istállónál.

Pocsékul kezdte az idényt a Ferrari, három futam után mindössze egy valamirevaló helyezést tud felmutatni az olasz istálló: Charles Leclerc – a szerencsének is köszönhetően – lett második a szezonnyitó Osztrák Nagydíjon.

Annyira gyenge a Ferrari, hogy már a Mercedes is azon sajnálkozik

Toto Wolff csapatfőnök együttérez az olaszokkal.

Külső szemlélő számára is egyértelműen látható, hogy komoly bajok vannak a nagy múltú istálló autójával, amely a 2020-as idényben inkább a középmezőnyhöz, mintsem a topcsapatok közé tartozik – ezt jól mutatja egyébként az aktuális konstruktőri tabella is:

Természetesen a Ferrari is tisztában van azzal, hogy nagy a baj, Mattia Binotto csapatfőnök szerint sokkal rosszabb a helyzet, mint gondolták, ennek pedig meg is lett az első következménye. Az olasz istálló ugyanis bejelentette, hogy

átszervezések keretében egy új részleget hoztak létre Maranellóban, amely az eddigi aerodinamikai vezető, Enrico Cardile irányításával a teljesítmény javulásáért lesz felelős.

Binott erről úgy nyilatkozott, hogy ez a részleg lesz „az autó fejlesztésének sarokköve”.

És további komoly változások jöhetnek még a csapatnál:

Már meg is van a Ferrari-csapatfőnök utódja?

Inog a szék Mattia Binotto alatt, hamarosan leválthatják – házon belül oldhatják meg pótlását.

(Forrás: ferrari.com, BBC, fotó: Scuderia Ferrari)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés