A klasszikus sportautók egyik utolsó képviselője a hathengeres, szívómotoros, hátsókerék-hajtású 370Z, ami most új lendületet vett. A Las Vegas-i tuningshow-ra készült el a turbós motorral szerelt változata.

Még egy másik kor elvárásai szerint épült a Nissan régi vágású sportautója, a 240Z örökségét folytató 370Z, amit egészen eddig 3,7 literes, 328 lóerős V6-os szívómotorral és szériában kézi váltóval szereltek. A pályafutása vége felé jár, és még nem tudni, hogy lesz-e utódja, de most egy elég izgalmas változatot mutatott be belőle a Nissan.

A neve Project Clubsport 23, és a SEMA tuningshow-ra készült különkiadásról van szó, amibe az eredeti helyére egy 3 literes, biturbó V6-os motort szereltek.

Az új erőforrás ugyanahhoz a motorcsaládhoz tartozik, mint a GT-R-ben dolgozó darab, és ez kerül az Infiniti stílusos sportkupéjába, a Q60-ba is. Ahhoz hasonlóan itt is 400 lóerőre képes.

A Nissan mérnökeinek az jelentette a legnagyobb kihívást, hogy az új motort összehangolják a kézi váltóval, ezt az erőforrást ugyanis eddig kizárólag automatával gyártották. A Project Clubsport 23 ezen kívül feszesebb futóművet, erősebb fékrendszert és

teljesen új kipufogórendszert kapott, aminek a végét a rendszámtábla két oldalán vezették ki.

A prototípust elsősorban versenypályás használatra szánták, ezért Sparco kormánykerék és kagylóülés, hatpontos biztonsági övek, de még tűzoltó rendszer és bukócső is került bele. A 18 colos RAYS könnyűfém kerekekre 285/35 méretű Hankook sportabroncsokat szereltek, nem hiányzik a szénszálas anyagból készült első splitter sem.

Koncepcióautónak tehát jól sikerült a 370Z turbós változata, és lehet, hogy lesz is belőle valami, még ha nem is sorozatgyártásban.

A Nissannál azon dolgoznak, hogy a prototípusnak minél több eleme elérhetővé váljon utólag rendelhető kiegészítőként, és most már azt is tudjuk, hogy a GT-R motorjának kistestvére is befér az egyik utolsó klasszikus sportautóba.

Ez is érdekelhet:

Még mindig van hathengeres, hátsókerekes sportkocsi a Nissannál

Minden megvan benne, ami kezd kihalni a sportkocsikból.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában