Koncepcióként már megmutatta, most pedig a kínálatába is felvette a Leaf Nismo változatát a Nissan. A japán gyártó sportmárkája nemcsak a GT-R-en jelenik meg, hanem már az elektromos autóján is, aminek főleg a megjelenését tette sportosabbá.

Nem a Leaf jut eszedbe, ha azt hallod, hogy Nismo, de a Juke és a GT-R után már a Nissan elektromos autója is rendelhető sportos kivitelben, elsőként Japánban. A gyáriak koncepcióként megmutatták már a Nismo kivitelt, most pedig a gyártásra kész változattal is előálltak, ami szinte semmiben nem különbözik a tanulmánytól.

Megvannak rajta a sportos lökhárítók és légterelők, amiket piros kontúrral emeltek ki, egyediek a 18 colos könnyűfém kerekek, hátulra pedig méretes diffúzor került. Belül is sportos a hangulat, a kormánykerékre és a műszerfalra piros betéteket tettek, és még szénszálas mintát is találsz a műszerfalon.

Főleg csak látványra lett sportosabb a Leaf Nismo, de azért egy-két dolgot műszakilag is módosítottak rajta. Például a vezérlő elektronika átírásával gyorsabban reagál a menetpedál lenyomására, élénkebb a kormányzása, a futóművet és a fékeket is átnézték. 150 lóerős elektromotorjával pedig elég fürge, hogy elsőként rajtolj el vele a lámpától.

Olvasd el, milyen volt vezetni:

Van egy autó, amit visszaküldtek a jövőből, de kérdéses, hogy megértjük-e

Tenerifén teszteltük le a legújabb Nissan Leafet. Szeretnéd tudni, milyen lesz a jövő?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Miért nem az akaraterőn bukik el az életmódváltás, és mi működik helyette?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés