A Nissan Micra-ihletésű dizájnkanapén stílusosan megteheted.

A magyar dizájnerek lámpájával és a lengyel divattervező ruhakollekciójával nem fújt ki az új Nissan Micra bevezetőkampánya: a japánok Martin Žampach cseh dizájnert is felkérték, hogy alkosson valami olyat, amit a Micra ihletett.

Játékosság és sajátos, agresszív megjelenés

– ez inspirálta a művészt, ebből viszont még nem következik rögtön a kanapé. Több koncepció is felmerült, a neves dizájner gondolkodott csak virtuális valóságban létező modellben, művészi installáción és funkcióval bíró tárgyakon. Žampach az új Nissan játékosságából, erőteljes formavilágából és általánosságban jelentőségteljes megjelenéséből is merített, a végeredmény pedig ez lett:

Szép és különleges. A Micra legjellegzetesebb vonalait, a karosszéria sziluettjeit nem nehéz felismerni a műben, ám legalább ilyen fontos szempont volt a használhatóság. A két elvet nehéz volt összehozni, de sikerült, a lebegés érzetét pedig sötét, nehezen látható tartószerkezettel oldotta meg a dizájner.

Martin Žampach arra a legbüszkébb, hogy olyan tárgyat alkotott, amely erős esztétikai jegyekkel bír, ugyanakkor tükrözi a Micra dizájnnyelvét is. Érdekes módon a tervező egyik kedvenc Micra-jegye, az őt kardfogú tigrisre emlékeztető első rész nem köszön vissza a dizájnkanapén – lám, mennyi megközelítése lehet egy jól sikerült formának!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ferrari F40-nel vette be a tokiói éjszakát Lewis Hamilton

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
10% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
24% Még nem, de megnézem.
40% Szerintem ez most nekem kimarad.