A kétezres évek közepén a Qashqai hozta divatba a crossovereket, és a harmadik generációjának minden téren feljebb kellett lépnie, hogy ott tudjon maradni az egyre népesebb mezőny élén. A kényelmével, a felszereltségével és a műszaki tartalmával is fejlődött a Nissan sikermodellje.

Nagy bátorság volt a Nissantól, amikor a kétezres évek közepén egy újszerű szabadidő-autóra cserélték le az Almerát, de aligha bánták meg a döntésüket, mert a Qashqai divatba hozta a crossovereket. Az évek során megsokszorozódott a riválisok száma, ezért a Nissannak a harmadik generációt még feljebb kellett pozícionálnia, hogy továbbra is a kategória élén tudjon maradni.

Megtartották a bevált alapformát, de annyit azért igazítottak a dizájnon, hogy minden szögből nézve frissnek tűnjön a Qashqai. A legérdekesebb része az osztott fényszórója, a két részét elválasztó elemen a típus nevével, és érdekes az oldalablakokat a hátsó szélvédővel összekötő fekete betét is. A képet a meggypiros fényezés és a csúcsmodellhez széria 20 colos kerekek teszik teljessé.

Nem nagyobb, de épp jó

Sokat fejlődött a lemezek alatti technika is, például az ajtók, a sárvédők és a motorházfedél is alumíniumból készült, a csomagtérajtó pedig műanyagból, ezzel 60 kilogrammot faragtak le a Qashqai tömegéből. 4,43 méteres hossza négy, szélessége három, tengelytávja két centivel bővült, amivel továbbra is eltalált méretűnek számít a kategóriájában.

Nem változtak sokat a belső méretek sem, a hátsó üléseken is elfér két felnőtt, szellőzőnyílás és telefontöltő is jutott nekik,

a csaknem derékszögig nyitható hátsó ajtóknak gyerekülés beszerelésekor fogsz örülni.

A csomagtér mérete azonban inkább átlagos, főleg a csúcsmodellen, ahol a Bose hifi mélynyomója 479-ről 436 literre csökkenti a hasznos teret.

Szabályosnak nem mondható a csomagtér formája, de megtartották a Nissan ötletes osztott csomagtérpadlóját, ami nemcsak két szinte rögzíthető, de függőleges pozícióba téve felosztja a teret, úgyhogy nem fognak szétgurulni a kisebb csomagok. Tekna szinttől szériában adják az elektromosan mozgatott, kéz nélkül nyitható csomagtérajtót is.

Digitális, amennyire kell

Nagyobb újdonság a műszerfal, ami ideális átmenet a klasszikus és a digitális elrendezés között, a két képernyő mellett ugyanis sok funkciónak, így a klímaberendezésnek is megmaradtak a hagyományos gombjai, amit manapság nagyra értékelhetünk. Sokkal igényesebb is lett a belső tér, a műszerfalat például puha anyaggal borították, az első ülések steppelt varrásúak, memóriával elektromosan állíthatók, és masszázsfunkció is került beléjük.

Számlapjait 12,3 colos kijelző vetíti, nem túl sokféle elrendezés közül, de azért kiválaszthatjuk a nekünk tetszőt. Középre alapáron csak rádió jutna, de a második felszereltségtől 8 colos, a harmadiktól 12,3 colos érintőképernyős rendszert kapunk,

a csúcsmodellben még head-up display is van, ami nem plexire, hanem igényesen a szélvédőre vetíti az infókat.

A tesztautó bár csúcsfelszereltségű volt, de – ki tudja, miért – még nem a legnagyobb kijelzőt kapta meg. A Juke-ból ismerős rendszer tudja, amire szükségünk van (főleg az okostelefon kivetítésére), a menük közt a kijelző alatt lévő gyorsgombokkal is lépkedhetünk. A nagyobb képernyőhöz modernebb, szebb grafikájú rendszer jár, de a fizikai kapcsolók egy részéről le kell mondanunk.

Már csak hibrid van

Sok más új modellhez hasonlóan nincs már dízel a Qashqaihoz sem, jelenleg kétféle villamosított hajtáslánccal kapható az autó. A legérdekesebb az új e-Power, ahol a kerekeket egy 187 lóerős elektromotor hajtja, és az 1,5 literes, 154 lóerős turbómotor csak generátorként dolgozik, míg az 1,33 literes, turbós négyhengerest minden esetben 12 voltos mild hibrid rendszerrel szerelik, 140 és 158 lóerős változatban kínálják.

Az újszerű hibrid próbájára még várnunk kell, elsőként az erősebb benzinest próbáltuk fokozatmentes automatával és összkerékhajtással. A több Mercedes- és Renault-modellben is megtalálható motor sima járásával és visszafogott hangjával teljesen jól illik a Qashqaihoz. Az ereje elegendő, a fokozatmentes váltó pedig, mint mindig, ezúttal is csak megszokás kérdése.

Simán megy, jól tapad

Nyugodt tempóban élvezhetjük, hogy minél kisebb fordulatszámon dolgoztatja a motort, és megszakítástól mentesen gyorsul, feszesebb tempóban pedig játszhatunk a hét virtuális fokozattal a kormánykerék mögötti füleken. Persze egy idő után rájövünk, hogy ennek nincs sok értelme, és inkább az autóra bízzuk az áttétel választását. A Qashqai kormányzását direktebbre vették az elődjéhez képest, de sportosságot azért ne ebben az autóban keressünk.

Összkerékhajtása inkább csúszós úton lehet hasznos, bár több terepmód közül is választhatunk

a formás váltókar mellett lévő forgókapcsolóval. A Qashqai érdekessége, hogy nemcsak az összkerekes modellhez adja az igényesebb multilink hátsó futóművet, hanem ahhoz a jól felszerelt fronthajtásúhoz is, amit a nagyobb, 20 colos kerekekkel szereltek. Meglepetésre a nagy kerekek nem büntettek a komfort hiányával, egy kicsivel feszesebb persze, de a hazai utakon is elviselhető egy ekkora kerekű Qashqai.

Mild hibrid rendszeréhez 3,6 kilowattos indítógenerátor jár, ami inkább a start-stop rendszer simább újraindításaiért felel, a fogyasztást nem csökkentette érdemben, legalábbis a tesztünk alatt országúton 7 liter feletti, városban 8,5 liter alatti fogyasztást mértünk. Ha ennél takarékosabbat szeretnél, akkor ott az e-Power, igaz, a 158 lóerős fronthajtású automatához képest kereken kétmillió forinttal drágábban.

Mennyibe kerül a Qashqai?

Manapság már nem lepődhetünk meg azon, hogy a Qashqai árlistája 12 millió forintról indul, amiért még manuális klímát, rádiót és dísztárcsás kerekeket kapunk. Jobb vétel a 13 millió felett kezdődő Acenta a kétzónás klímával, kulcsnélküli rendszerrel és okostelefon-tükrözéssel, a 14,4 milliós N-Connecta pedig többek közt 360 fokos kamerarendszert és 12,3 colos érintőképernyőt kap, fűthető az ülése, a kormánya és a szélvédője is. Opcióként panorámatető, mátrixfényszóró és head-up display rendelhető hozzá, ami a tesztelt, 16,5 millióért adott Tekna+ esetén már szériában jár.

Úttörőként teremtette meg a crossoverek divatját a Qashqai, és a harmadik generációjának sikerült a legjobbak közt maradnia, a Nissan ugyanis a dizájnját és a berendezését is alaposan átdolgozta, amihez finomabb műszaki tartalom, gazdagabb felszereltség és elkerülhetetlenül feljebb pozícionált árcédula is jár.

Ez is érdekelhet:

Ha nem elég nagy a Qashqai, nézd meg az új X-Trailt!

Európában is megjelent az új Nissan X-Trail, amihez többféle hibrid hajtás közül lehet választani.

Hibrid lett a Nissan Juke, nem is akármilyen

A hibriddel együtt a szívómotor is visszatért a formabontó crossoverbe.

Tökéletes mindenes, csak a turbó zavar benne – Kia Sportage PHEV-teszt

Egyre több európai gyártó menedzserétől hallom, hogy a Kiát tartják a legveszélyesebb konkurensüknek. Az új plug-in Sportage remek példa arra, hogy miért is.

Nissan Qashqai 1.3 DIG-T 4WD X-Tronic (2023)

  • Motor 1332 cm3 turbós négyhengeres benzines
  • Teljesítmény 158 LE 5500/percnél
  • Nyomaték 270 Nm 1800/percnél
  • Hossz/szélesség/magasság 4425/1835/1625 mm
  • Tengelytáv 2665 mm
  • Csomagtartó 436/1422 liter
  • Végsebesség 198 km/óra
  • Gyorsulás (0-100 km/óra) 9,9 mp
  • Tesztfogyasztás 8,2 l/100 km
  • Alapár 13 349 000 Ft
  • Ideális a mérete
  • Igényesebb a belső tér
  • Jól méretezett a hajtáslánca
  • Megfelelő a felszereltsége
  • Lehetne jobb a fogyasztása
  • Lehetne nagyobb a csomagtartója
Player-méter
7
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A Maserati csendes szellője az elektromos GranCabrio Folgore

Az Alfa Romeo kénytelen volt megváltoztatni az új modellje nevét

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés