A konnektorról tölthető hibrid SF90 Stradale teljesítménye már gyárilag is elképesztő, hiszen eléri az ezer lóerőt, de a Novitec műhelyében ennél többet is sikerült kihozni belőle.

Az SF90 Stradale a Ferrari jelenlegi csúcsmodellje, amelynek 4 literes biturbó V8-as motorja önmagában is 780 lóerőre képes, és ehhez jön egy 220 lóerős elektromotor, ami 1000 lóerőre növeli az összkerékhajtású szupersportautó teljesítményét. Ha azt hitted, hogy ez a maximum, amit ki lehet hozni belőle, akkor tévedsz.

A Novitec már korábban is 1033 lóerőre fokozta az SF90 Stradale teljesítményét, most pedig még többet facsartak ki a hibrid rendszerből. A motorvezérlésben mélyebben elmerülve, és az aranyozott bevonatú kipufogórendszert is átdolgozva

a maximum kombinált teljesítmény 109 lóerővel nőtt, ezzel 1109 lóerőre képes a Ferrari csúcsmodellje.

A hibrid szupersportautó ezzel még gyorsabb lett, 2,4 másodperc alatt rajtol százra, és 6,3 másodperc után már a kétszázat is eléri a sebessége. A 340 km/órás gyári végsebesség is tovább nőtt, de azt nem tudni, hogy mennyivel.

Ez is érdekelhet:

Az 1000 lóerős Ferrarinak esélye sincs gyorsulásban a Rimac ellen

A horvát szuperautóval nemhivatalos gyorsulási rekordot is felállítottak.

1000 lóerős hibrid szuperautó a legújabb Ferrari

A LaFerrarinál is gyorsabb az SF90 Stradale.

A világ egyik legerősebb kabriója még izmosabb lett

800 lóerőről indult a Ferrari 812 GTS tuningja.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Itt az új Mazda CX-5 – és pontosan azt tudja, amiért eddig is szerettük

Ha a szöges gumi túl átlagos, a körfűrészlap lehet a megoldás

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés