Ha nem tesz le valamit az asztalra a négyszeres világbajnok a hétvégi Spanyol Nagydíjon, a futam után repülhet.

Sebastian Vettel szezonja és a Ferrarival való kapcsolata sem mondható éppen jónak. Az előbbiről a szerzett pontjai, utóbbiról pedig a 70. Évforduló Nagydíj közben és után tett megnyilvánulások árulkodnak.

Vettel beolvastott a Ferrarinak

A négyszeres világbajnok szerint az újabb csalódást keltő eredménye nem azért van, mert ő megpördült már rögtön a második silverstone-i futam elején.

Vannak, akik szerint annyira rossz a helyzet csapaton belül, hogy a négyszeres világbajnok nem is tölti ki a szezon végén lejáró szerződését, azaz már idény közben leléphet/kirúghatják.

A német AutoBild szerint amennyiben ez megtörténne – a lap szerint ha a hétvégi Spanyol Nagydíjon nem teljesít jól a német, ez így is lesz –, abban az esetben a következő futamtól az Alfa Romeó-s Kimi Räikkönen vagy a koronavírusos Sergio Pérez helyére két verseny erejéig beugró Nico Hülkenberg vehetné át Vettel helyét.

Egyébként az, hogy Räikkönen az Alfa Romeo versenyzője, a Ferrari legnagyobb titkos fegyvere, ami akár most be is bizonyosodhat.

Vettel szerint nincs a szokásosnál nagyobb baj/feszültség/frusztráció:

(Fotó: Scuderia Ferrari)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
10% Igen, tetszett.
37% Igen, de csalódás volt.
13% Még nem, de megnézem.
40% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés