Már csak néhány hét van a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjig, és kiderül változtak-e az erőviszonyok, és idén sikerül-e valamelyik csapatnak igazán megszorongatni a Mercedest.

Tavaly egészen sokáig pariban volt a Ferrari, de Ázsia végül kifogott rajtuk, aminek a vége az lett, hogy Lewis Hamilton behúzta negyedik világbajnoki címét, ezzel be is érte a ferraris Sebastian Vettelt.

Idén tehát – az F1 történetében – először két négyszeres világbajnok küzdhet egymás ellen, és nem kockáztatunk nagyot, ha azt mondjuk, hogy egy újabb világbajnoki címért is.

Ha Vettel tudja legalább azt hozni, amit tavaly, akkor 2018-ban számos fontos állomáshoz eljuthat pályafutásában.

Eközben megvolt az első teszthét:

A Ferrari és a Renault együtt rúgott bele az F1 teljes mezőnyébe?

Nem csak az időjárász szívatta meg a csapatokat a barcelonai teszthéten.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

Nevet váltott az ország vezető BMW-szalonja

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
18% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.